Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Csakhogy volt közöttük szűcs, takács és varga, Akiket úgy hívtunk, kérem, jöjjön, maga... Várdai kapitány nagyapámat vette maga mellé kocsisának. Egy-egy kocsira négy nemzetőr ült. Akinek magának lévén most fogata, Ha fia volt köztünk, az apja hajtotta... Indul a zászlókkal már az avangárda, Rajta ül a sereg két főkapitánya... Azután négy hadnagy együtt szivarozva, Vitéz módon ki volt ruhájuk pucolva, Mindegyik bajusz - úgy látszott ültében... Dratva se hegyesebb a mester tűjében, Ezek után harminc lehetett az altiszt, Kiknek a kitlije fehér volt, mint a liszt, Húzta a banda a lelkesítő himnuszt, Még a leggyávább is mutatott most virtust. Aztán kezdődött a Rákóczi induló, Amely ló nem kapart, nem is volt az jó ló. Ott volt bámulni a temérdek sokaság, Mind az kiáltotta: Éljen a szabadság!... Ment hát a reménye a kínos Alföldnek, Szurony-fegyvere volt minden közvitéznek. Másként ez a sereg föl volt szerelve, Csak még puska nem volt a számára küldve. Küldött volna Kossuth, de el nem fogadta Azt a Csorba szabó, magát így biztatta: Van fegyver, de ő azt a rácz hadnál tartja, Mihelyt megütközünk, mindjárt átadhatja. Akárhová értünk, bámult reánk sok szem, Volt kenyerünk, sonkánk, csakhogy dobosunk nem. Eleinte pedig ketten peregtették, De a Tarhós dobost tüzérnek elvitték. Szakács Gyurink pedig úgy berészegedett, Hogy dobjával együtt az utcán hempergett... Sípos Sándor úrnak hívták a főjegyzőt, Nagyon hatalmas volt még 48 előtt... Jaj volt annak, aki őtet megsértette, Volt annyi hatalma, azt vasba verette... Indulásunk előtt még nem is képzelte, 34
