Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

Ha egy-kettő bekezelt, a többi is feltüzelődött. A harcias szellem áradozásában nagyrésze volt a 12-16 éves gyerkőcöknek, kik mind be akartak állni. Alig bírta őket a bizottmány lerázni a nyakáról. A kölökhad állandóan bíztatta az öre­gebbeket: - Micsoda gyáva embör, aki fél!.. Mink mönnénk, csak köllenénk! Mit fél kendtök?! Nincs ennél szöbb élet! Ami surbankó kölök volt, az mind az első sorban állt. Dicsérte is őket az őrmester: - Majd mögnyőttök ám fiaim!... Ti belületök lösz majd az igazi katona!... Ki tudja meddig tart még ez a háború?! Majd mögnyőttök ám tik is! Mind bele- gyüttök ám tik még! Egyik három ágra befont hajú öreg, a Hágó János bácsi meg is jegyzi erre: - Negyven esztendeig tartott a nagy francia háború; én is részt vöttem benne, pedig akkor ütött ki, mikor születtem, mégis itt vagyok! Hát! A háború emlegetésére az asszonyok megint rívásba fogtak, de az őrmester azokat is bátorította: - Nincs ennél szöbb élet a világon! Ekkorára jót bukott a nap az égen, úgyhogy a strázsamester és az elöljárók jónak látták a továbbmenést. Kevéssel utóbb már a tabáni nagy utca derekán, Csősz János szárazmalmával átellenben, a Gyönyörű Józsefné, Szép Róza ivója udvarán áll a verbunk. Előlrül kezdődik mindaz, ami a Békés udvarán lezajlott. Több-több a felpántlikázott legény, akik már bekezeltek, de több-több a síró nő is. Itt már kevesebb időt tölte­nek. Mennek tovább, le és fel az utcákon. Majd minden utcában akad legény, aki a kisajtóban felcsap. A Harangos-tó széli kocsmához érve, újból megtöltik a kula­csokat. A kísérő sereg nőttön-nő, úgyhogy mikorra - úgy jó estefelé - a Vörösék kocsmájához érnek (a Lázárba), már ember emberhátán mozog. Legtöbb a fiatal­ság, kik a táncot sürgetik. Itt már pásztorok is vegyülnek a táncba. Egy hétig tartott a verbuválás. A regrutákat szekereken vitték Jászberénybe, - kiképzésre. Lehettek vagy ötvenen. Induláskor a városháza előtt még Thorma Antal komisszáros is táncra perdült s becsületet szerzett a kun névnek. A fél város kísérte az induló regrutákat a Kissóstóig. Búcsúzáskor száz meg száz szem nedve­sedéit meg a könnyektől. (D.S.) Lassan 1866-ra hajlott az idő. Ekkor meg a poroszokkal akasztott össze a Monarchia. Az erők egy részét verbuválással remélték előteremteni. Az itteni verbuválásra igen rátermett embert találtak Bene Adám halasi verbunkos őrmes­ter személyében, aki 24 esztendőt töltött a regimentnél idegen országokban. Lom­bardiában is számos csatában magát kitüntetve mint őrmester szabadult. Akkora bajusza volt, mint a szemtanúk állítják, hogy jó vastagon a fülére csavarhatta. Olyan hegyes volt a két vége, mint a vargák tűjében a „fonál". Oda volt Mexikóban is, Miksa császárral. Avval járt jól, - mint beszélte - hogy amikor a feketék ül­dözték, az ő lova átugrotta a gátat, amazoké meg nem. Olajfestésű arcképét a Nemzeti Múzeum őrzi. Bene Ádám polgári öltözetben verbuvált. A javakorabeli szép szál ember pompásan festett, mikor utcahosszat lejtette a táncot a trombitaszóra. Ritka szép táncfiguráiból a nemrégiben elhalt Hajma Kovács József mentett át az utókornak. 255

Next

/
Oldalképek
Tartalom