Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

jobban, mint a tiétökön kedves öcséim, ez a kánya-kakas tollal, vitézkötéssel fölékesítött huszárcsákó! írd be a nevüket! - kiáltotta az asztalnál ülő öreg huszárnak. - Embörök vagytok, fiaim! Ilyenökre van most a hazának szüksége! Aztán kigurult egy hordó bor az udvarra, a banda meg újból rázendített, mire a menyecskék is indultak a táncba. A bámészkodók hada meg folyton nőtt. Közben az őrmester borízű Gyenizse János fejébe nyom egy huszárcsákót.- Gyere csak közénk öcsém! Ez ám az élet! ... Te is ilyen katona lőhetsz ám, vagy még különb, mint mink!- De őrmester uram - szabadkozott a szédülésig táncos Gyenizse -, nem bánom én, ha aranyos csákót nyom is a fejembe, mög ha nem a kánya-kakas tol- lábul, hanem a világ legszöbb pávájának a tollábul lösz is a forgója fölékesítve, mégse adnám ezt a pántlikás, pölyhös kalapomat érte!... Azzal fogta a csákót s az asztalra vágta.-Ejnye, azt a láncos-lobogós teremtettét! Ezért meglakolsz öcsém! - méltatlankodott az őrmester. Látod-e ezt a dirmögős-dörmögős, sistergős-sustorgós mennykődobáló izmos káplárt?! Mindjárt 25 pálcát rakatok arra a sávolyos takáccsal szövött gyolcsgatyával eltakart kövér farodra! Ebadta vakmerő kölkeL. A dolog ilyetén állását Király káplár fordítja barátságosabb kerékvágásba. Szép bariton hangon - ott a kör közepén a zászló alatt -, kezdi a szépséges nótát:

„ Zászló lobog, muzsika zeng, verbunk áll,

Tele hordó, jó vörös bor folydogál.

Nosza pajtás, ne gondolkozz, adja kezet,

Ezt kívánja tőled a kun nevezet."

Aztán járja is úgy, hogy bárki megnézheti. A lányok, menyecskék odatódulnak; mindenki látni akarja, hogyan cifrázza. Sarkantyúja pengése is hallik. Majd jobban rázendít a trambitás banda is. A lányok a trombitákra s a Kerekes fiúk kalapjára, meg a többi bekezeltekére is nemzetiszínű pántlikát kötnek, kettős csokorra. Az őrmester újból megragadja a kedvező pillanatot, odamegy egy kakasnyakú, pörgebajuszú takaros legényhez, s tréfásan így rigmusol:

„Vagy nyerők, vagy vésztők, szerencsét próbálok,

Még egy derék legényt közénk verbuválok!

De ha kezet nem ád, ugyan mit csinálok?

Haragomban akkor majd csalánt kaszálok!"- Ugy-e szép ez öcsém? Gyere csak egy szóra! Fogj már velem kezet! A másik kezével meg nyomja a boros üveget a kezébe: - Nem muszáj ám beállni, csak igyál! Megrázza a legény kézit, odaszól az öreg huszárnak: - Kezet adott! írjátok be!- Nem engedőm a fiamat. Furakodik egy tenyeres-talpas asszony az őrmester felé.

252