Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Megizenem annak a fő uraknak, Annak az akasztófáravalóknak: Ne kerestessen engem az erdőben, Megtalál a császár regimentjében." Népdalköltészetünk a verbuváláskor bekezeltekről sem feledkezett meg: „ Nem kerestek engemet kötöttel, Zászló alá magam csaptam én fel. Szülőanyám, te szép Magyaroszág, Hogy ne lennék holtig igaz hozzád." Száz esztendők távlatában a verbuválások és a régi katonai szolgálat emlékei lassan elmosódnak, de szép emlékeikből egy kevés töredék maradt még reánk. Lássunk most ezekből néhány érdekes és jellemző vonást úgy, ahogy azokat a szereplők vagy a régi szemtanúk, néhány esetben csak a maradékaik szájából elleshettük, vagy a halasi levéltár sárguló jegyzőkönyvi lapjain s ügyirataiból megértettünk és kisebb részben ki is jegyezgettünk. 1. Kiskunhalasi levéltári adatok a verbuváláshoz A kerület rendeletéiről összeállított kötetekben a katonáskodási adatok így következnek: 1750-es években több adat arra, hogy: Katonák verbuválása elrendeltetik.16 0 1754. év. Varga János a francia király hűségére vitézkedő katona érdekében vagyoni osztozkodásnál figyelembe veszik, hogy még hazajöhet.16 Kun katonák felállítása parancsoltatik.16 Katonák verbuválása iránt rendelet.16 3 1760 körül: Kun katonák verbunkja elkezdődjön.16 4 1765 körül: Insurrectionális Cassa, minden 1 Ft. redemptiora mennyi jár.16 5 1770 körül: Insurrectionális Cassa repartitiója a Distr. helyekre, pusztákra16 6 1772 körül: Insurrectionális Cassa16 7 1781. év: Tttes Nemes Karolián strázsamester Ferenci János éjjel három órakor a kocsmában verbuválván, az inget a nyakából kiszaggatta, 28 garas kártérítésre és 25 pálcákra büntetve.16 8 1796. év. XII. hó: Verbuválás. „Az most kiállítandó Kun katonáknak Halas városa résziről való öszve szedésére Verbunk Commendánsoknak rendeltettek öreg Zseni János és egyszersmind Senátor Tegzes János urak, kiknek Instructiójuk leszen, hogy az Verbunk szükségbe megkívántató bort és pálinkát a kocsmáro- soktól rovásra vegyék, az Rovásnak egyik mássa magoknál állván, és míg meg nem sokasodnak az Katonák, addig számokra itt a városházánál fog főzetni étel, és kenyér adatni, megszaporodván pedig, azután mindennapi diurnumok 2 garas 240