Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

ért bészegődött, azért is más alkut próbálni sem akarna, mely felesleg valós bér tsak azon okon sem hagyattathatván helybe, hogy annál fogva a több pásztorok sem akarnának alább bé szegőnni, ebből pedig a Közösségre nézve világos és tettemes kár következne. Ugyanazért is, mint közönséges és a Jószágtartó Gazdák javát egyaránt érdeklő intézetre nézve azonnal mind a négy barmos gulyások bére, a tavalyi bérekhez, s kömyülállásokhoz képpest a következendőkben állíttatott meg. Készpénz -3 bojtárt és 1 lakost a bérből ő fogad - 450 Ft., 4 suba, 8 pár csizma, a szokott marhateleltetés és kaszáló, azzal a megjegyzéssel, hogy mely baromnál talyigás ökör nints, tehát ott a gulyás tartozik az eleséget a maga kotsiján kihordani; ezentúl a szaggatás után két hétig fogja a rendes heti eleséget megkapni."119

Az 1822. évi tanácsülési jegyzőkönyv 203-205 lapjáról kitűnik, hogy a fent írt béren felül a „közönséges barmok mellett lévő gulyásoknak" 40 db. marhatelelte- tésük is volt. Ffeti eleségük: 8 kenyér, 4 font szalonna, 8 itcze főzelék, 2 font só. Taligást a gazdaság tart vagy megegyezik a gulyással, de a bérükbe kaszálót nem kapnak. „A balotai Szarkási és Kőkúti szilajménesek csikósainak bérük lesz 250 Ft. készpénz, 2 suba, 4 pár csizma, 6 itcze főzelék, 2 font szalonna, 1 font só. A zsanai csikósnak, minthogy a ménes sokkal kisebb, készpénz bére 200 Ft., s a többi bér mint fentebbi csikósoké. Ló teleltetésre minden csikósnak adódik 2 szekér széna, szaggatás után eleség nem adódik... A kezes ménesek csikósainak bére minden pár lótól 1 Ft. 30 kr. és 1 kenyér, köteleztetvén Dömötörig a ménest őrizni... Az ökörcsordások bére minden pár ökörtől 2 Ft. és 1 kenyér. Kaszálót ezeknek nem szabad fogni... Tehát csordások bére minden darab öreg marhától 30 kr., a Temető utzaié 24 kr., ezenkívül 1 kenyér lészen. Borjúcsordás bére minden borjútól 17 kr. és fél kenyér. Tejet adni nem szabad. Kanász bére minden öreg disznótól 15 kr. és fél kenyér, két téli malatzot egy öreg számba számítván."

Az aratási munkálatokat már az előző századokban is „részből" vállalták az aratók, részben a termés eredménye, részben annak minősége szerint. 1771-ben a búzát vagy rozst 1/9-én, az árpát, zabot, kölest 1/8 részér. 1784-ben a limit kötelező, de később megengedi a hatóság, hogy az előírtnál magasabb megállapodást kössenek, de az alacsonyabb megállapodás érvénytelen és büntetendő. Ez már munkavédelmi jellegű intézkedés. Ilyen a cselédbérek megállapításánál is előfordult.

A következő években az aratórész csökkent, de már 1795-ben a helyiségbeliekre a szabad megegyezés engedélyezve. Legalább szállott az aratórész a XIX. századforduló idején. A jó búzást 1/16, a gyengébbet 1/15 és 1/14 részért, az árpát és zabotl/12ésl/ll részért vágták.'2 0

Később ez a kizsákmányolásnak mondható arány az aratók részére javult. 1815-ben az aratórész búzánál 14-én, kétszeresnél 13-án, rozs és tavaszinál 12-én. Ha az „élet" rossz, a gazda, amint megegyezhet, kiadhatja.12l820-ban a tisztabúzát 11-én, a kétszerest 10-én, a rozst és a tavasziakat 9-én vágják az aratók. Emellett pedig ráadást senki sem kívánhat.12 2

176