Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

virágos papucsokban, csípőre tett kezekkel álltak a sátorajtóban, onnan csalogatták be a vendégeket, miközben jobbra-balra szívesen kacsintottak is a nyalkább legényeknek. A kiszolgálónőknek „szömély" volt a nevük. Leglátogatottabb sütögetősátor volt a Gyönyörű Józsefné Szép Róza sátra, mert ő legkülönb volt a csárdásnők között, s ha kellett, egy pár fordulóra ki is lépett a vendégekkel.

Egyik-másik sátorban (a 8-10 közül) bőrdudások jajgattatták sivalkodó szerszámaikat, melyek kezdő hangja mindig ez volt: Jézus él. A bőrdudák elején porcelán kisasszony ékeskedett. Kiáltozták is sűrűn a mulatozó emberek: - Sivijon az a baba, a gazdája ide-odáját!

Mikor a gyalogvásár első napján az alkonyat közeledik, a vásárból a város népe is hazafelé készülődik. Még a sütögetősátorokban mulatozó juhászok is oldozgatják a csacsikat a sátorkarók mellől. Néhány kivételével nekik is elég volt már a jóból. Az egyik sátorból a szemeivel mindig pislogató Katona Mihály bőrdudás is kikanyarodik, hat legényt kísér onnan a vásáron végig, hazafelé. A bevásárlók utója is hazafelé iparkodik, hónuk alatt a bevásárolt dolgokkal. Denevérjárás idejére elül a vásári zaj. Az árusok jó része sátraikban vagy áruik mellett várja be a vásár hétfőjét. Egyik-másik a szomszéd árussal őrizteti azokat.

Bizony más világ volt akkor, más emberekkel. Ma is vannak országos vásáraink, de már nyomába se léphetnek a réginek. Csak emlékeit idézgetik még néhány gerendás szobában.

2. A vásári árusok elhelyezkedése a kirakodóvásárban

A századforduló előtti évtizedekben a halasi országos vásárokon az árusok szakmánként, a hatóság által előre kijelölt, és már meg is szokott útvonalakon helyezkedtek el. Mind a helybeli, mind a vidéki árusok eladó áruikat a legtöbb esetben tengelyen (a helybeliek egy része talicskán) szállították a helyszínre. A kocsikat, lovakat az árusítási hely megett a kijelölt keresztutak között helyezték el, s lovaikat ott élelmezték. Majd minden vidéki árus (de több helybeli is) segítséget is hozott magával, és aki csak tehette, legalább ponyvasátrat készített az idő viszontagságai ellen.

Mivel a gyalogvásárok két napig (vasárnap, hétfő) tartottak, az árusok vagy sátraikban, vagy valamely közeli ismerős háznál éjjeleztek, de egy hozzájuk tartozó személy éjjelre is az áruknál maradt. A kisebb vagy sátor nélküli árusok (a helybeliek is) több esetben valamely ismerős helybeli személyt, esetleg a szállásadó egyik családtagját vagy a szomszéd árust kérték fel az éjjeli vigyázásra.

Mind a helybeli, mind a vidéki árusok a helyszínen a város részére előre megállapított helypénzeket fizettek a megbízott helypénzszedőnek. A helypénz- szedési jogot a századforduló előtti évtizedekben a város 1-2 magánszemélynek bérbe adta. Ilyen helypénzszedők voltak abban az időben Tallér Antal és Einviller Károly iparos emberek. Újabban már a maga embereivel szedeti be a város a helypénzeket.

135