Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
jöttek. Voltak közöttük, különösen a csaló kupecek között, akik hárman, négyen rontottak a tudatlan és hiszékeny parasztokra. Vezért is kerítettek, rendszerint valamely jobb megjelenésű, de levitézlett, bőrkabátban is forgolódni tudó, jószághoz is értő, tanultabb embert. Az ilyen szervezett banda többnyire a marhavásárban tevékenykedett, leginkább a tehenek körül. Ott több az eladni szándékozó szegény ember vagy özvegyasszony, kiknek mindene, egész élete az az egy tehénke, amit árulgatnak. Figyelték az állatokat, embereket. Ha valahol egy ponton embergyülekezést pillantottak meg, a rendszerint bőrkabátos, aranyláncos vezérnek rögtön hírt adtak, ki gyors léptekkel a tetthelyen termett. Egy-két társa pedig 5-6 lépésnyire figyelőállásba helyezkedett, ahová még minden szó odahallott. A társak megfelelő pillanatban, előre megbeszélt módon kapcsolódtak be az alkudozásba. Az így megvett jószágokat legtöbbször ugyanabban a vásárban áruba is bocsátották. Egyik ilyen csaló bandavezér gazdatisztnek öltözve, zöldtollas kalapban jelent meg a vásárban, kezében aktatáska. Cégtársai öten-hatan rakáson árulgatnak.- Kié ez a tehén? - kérdezte egy gazdaember az eladótól.- A nagyságos úré! - mutat a bőrkabátosra. - A tinójárási uradalomból valók! Fajmarha ez itt mind! Gondolhatja kend, hogy az uradalom nem tart selejtmarhát. Ezek most azért eladók, mert az uraság meghalt, s a fiai osztozkodnak! A bőrkabátos odalép, bemutatkozik, majd címeres névjegykártyát nyom az alkudozók markába. A tehenek árulója pedig tovább beszél:- Mind hasas ez! Kitűnő fajmarhák! Ezökkel jól jár, aki mögvöszi! A parasztok lépre mentek. Mindegyik tehén elkelt nagy pénzért. A birkavásárban A marhavásár alsó szélén, az ún. patikakert mellett voltak a birkavásárok, melyekre a messzebb helyekről már az előző napon elindították a juhászok a falkáikat a szamarakkal. A régi feketeszőrű és a hosszúszőrű magyar birkákból ebben az időben már alig került a vásárra. A századforduló óta mind a két fajta majdnem teljesen kiveszett erről a vidékről. A feketeszőrű régi magyar birkákból a tájékon néhány évvel ezelőtt már csak egyetlen gazdaságban volt még 16 darab. A feketeszőrű, ún. subások is elvesztek, pedig szűcsmestereink a múlt század második felében még valamennyit tudtak szerezni a közelben is, s a szép kivarrott subákat azoknak szőrös bőréből készítették. A bőrök egy részét akkor is már Debrecenből meg Szabadkáról szerezték be. Ma már új suba Halason nem is készül. A régi subákat kocsira használják a messzi tanyai emberek, néhány öreg, budárkodó ember pedig a szőlőbeli gunyhókban, takarónak. Vásárainkra jobbadán csak merinói fajta, rövidszőrű, ún. selymesbirkák kerültek már a XIX. század utolsó évtizedeiben is. A nagyobb falkák közepén álltak a szamarak, rendszerint csak egy, de egyik-másiknál több is. Mivel pedig a 130
