Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
A cserének nem volt törvénye. „Csele, csala", mondották. A bíró értéket nem tudott megállapítani. A cserélő kedvet a lovaknál leginkább az okozta, hogy volt a lóban valami észrevehetetlen hiba (cigányul benga). Huncut volt mind a két fél. Egyik a kehesség, a másik meg testi hiba miatt akart szabadulni lovától vagy a csökönyösségért nem szerette azt. Volt, aki pályázott az ilyen lóra, mert értett a csökönyösség elmulasztásához. Ritka eset volt, de előfordult, hogy a másik fél meg a másik lónak a baján tudott segíteni vagy tetszett neki a szép, nagydarab ló, ha le volt is ütve az egyik csípeje, vagy csak az egyik szemére látott is, mert éppen hozzáillett a másik lovához. így a cserevásár nem mindig végződött becsapással, néha mindkét fél nyert vele vagy legalább úgy képzelte. A szarvasmarha vásárban A halasi szarvasmarha vásárban 2000 körüli szarvasmarhát, néha még ennél is többet felhajtottak, nagy részüket távoli helységekből és szomszédos vármegyékből. A külföldi és hazai állatkereskedőknek meg a parasztoknak volt miben válogatniuk. Bivalyféléket ebben az időben nem tartottak, legfeljebb a szomszédos uradalmakból került a vásárra néhány. A felhajtott szarvasmarha-állomány a századforduló előtti évtizedekben majd mindnyája fehérszőrű magyarmarha és fehérszőrű erdélyi marha fajta volt. A tarkamarhák száma abban az időben kezdett ugyan már emelkedni, de számuk az 1890-es évek vége felé csak mintegy 10%-nyi lehetett. Fehérmarháinkat ezidőben külföldre is vásárolták, mert jobb húsuk és jobb tejük volt, mint az idegenfajta marháknak. Mindazáltal, mivel amazoknál kisebb növésűek voltak és jóval kevesebb tejet adtak, századunk első évtizedeiben rohamosan és annyira megfogyatkoztak, hogy ma már a vásárainkon fehér holló számba megy belőlük egy- egy. Pusztulásukat elősegítette, hogy az istállótartást ezek sem bírták, s ha lehetett, menekültek a szabadba. Parasztgazdáink is kifizetődőbbnek tartották a tarkamarhatartást, mivel sokkal több tejet fejhettek tőlük. A magyar ökröktől meg lassúbb mozgásuk miatt pártolt el népünk. Vásárainkon a félhajtott szarvasmarha-állomány közel fele része cserélt gazdát. Reggel 6 órára, késő ősszel, kora tavasszal pedig 8 órára „beállt" a vásár, s a vevők hada iparkodott mihamarább jól széjjelnézni a vásárban, s az alkuszok, kupe- cek is munkához láttak, s a hajcsárok is jelentkeztek megbízóiknál. A szebb, pom- pásabb kiállású ökrök igen kelendők voltak. Ilyeneknek tartották a szép szarvúa- kat is, mint pl. a vellásszarvúakat, a sudár- vagy gyertyásszarvúakat és a galy- lyasokat. Igen tetszettek a füstösszőrű magyar bikák, a daruszőrű és gyopárszínű marhák is. A testi és egyéb hibákra a marhavásárban is igen ügyeltek a vevők. A járatlanabb vásárlók a hibák könnyebb megállapítására segítséget vettek maguk mellé. 128
