Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

vénembernél már nehezen megy az új ismerkedés. Legtöbben otthon várták a „csöndes halált".

5. Szűcsök életéből

Pásztorkodó magyar népünknek hihetőleg már a régmúlt századokban is voltak szűcsmesterei, kik népünket az idő viszontagságai ellen a gyapjas bőrökből készített legszükségesebb felsőruházatokkal és takarókkal is ellátták. Bizonyos azonban, hogy a síkon a barmok, falkák körül élő rideg pásztoraink a legszükségesebb ilyen ruhaneműket maguk is előállították, sőt az ügyeskedőbbek ki is cifrázták vagy sallangozták azokat.

A halasi levéltár sárguló papirosai magyarázzák, hogy városunkban a magyar szűcsmesterség a XVIII. század dereka táján már virágzó volt, jóváhagyott árszabályaik voltak, melyek azonban úgy mutatják, hogy a gyapjas juh vagy rövidszőrű birkabőrből készült felöltőjük abban az időben még a daku volt, de előfordult a bunda elnevezés is, mely bizonyára hosszúszőrű subát jelentett. Virágzásának tetőpontját a szűcsmesterség éppen a subák művészi megtervezésével, díszítésével érte el. Régi levéltári írásaink között azonban a suba elnevezés legkorábban csak a XVIII. század utolsó harmadában fordul elő. Ebben az időben már számos tanult vagy módosabb gazda élt városunkban, kik választékosán öltözködhettek.

Régi céhirataink mutatják, s a szájhagyomány is fenntartotta, hogy Halason kétszáz évvel ezelőtt a Csényi (írásban Csémi v. Cséni), a Monda és a Kaszás családok tagjai folytattak magyar szűcsmesterséget. Esett jószág bőréből - cserzővargáktól eltanulva - maguk a pásztorok és földmívelők is kikészítették a bőröket. Szájhagyományokra támaszkodva úgy tudjuk, hogy szűcseink kb. a XlX.század hajnalától elvállaltak női és férfi bőrös mellyedző, női papucs és harisnyakötő hímzéseket is (utóbbiak irhabőrön). Ugyanezidőtől kezdve a később jellegzetessé vált kiskunsági ún. sallangos, kivarrott subák készítésével és díszítésével is megpróbálkoztak. Nem találtunk levéltári adatot arra, hogy Halason a subák kivarrásával, hímzésével kb. mikortól fogva mesterkedtek, vagy hogy ilyenek honnan kerültek hozzánk.

A subák kivarrása a szűcsök által sárgás színűre készített subabőrre selyem vagy berliner fonállal történt, míg másutt a díszítményi elemeket, virágos mintákat irhabőrökre hímezték, s az irhát utólag varrták a subabőrre. Ezek voltak az irhás subák. A kivarrott subáknak hátránya az volt, hogy idővel a suba bőre a sűrű öltésektől kiszakadhatott.

Utolsó halasi magyar szűcsmesterünk Csényi József a suba készítés módozatairól ezeket mondotta: „Piacra a halasi szűcsök nem dolgoztak, csak megrendelésre. A bőröket a kúlai (Bácska) bőrvásárokon szerezték be. A nehéz bőröket Nagykárolyban és Hódmezővásárhelyen vagy Zágrábban a bőr kereskedésekben vásárolták. Egy-két megbízottjuk a bőröket megvette, a megbeszélt helyre haza117