Berki Andorné Gyenizse Julianna Katalin: Halasi emlékeim - Thorma János Múzeum könyvei 12. (Kiskunhalas, 2002)
9. Nyári fehértói kirándulások Ebben az időben a halasi fiatalság nem a Sóstót, hanem Fehértót vette birtokába nyáron. Nekem igazi barátom nem volt. Irén és Flóra baráti köréhez csatlakoztam. Már írtam róla, hogy ők a városházi hivatalban dolgoztak. Ebben az időben diplomás nem tudott elhelyezkedni. így Kathona Manci, Molnár Manci, Keresztúri Böske is csak Schilling polgármester jóvoltából kapott állást, és szinte családi légkörben dolgozhattak. Délután egy óráig tartott a munkaidő. Ezután a legnagyobb melegben is kimentünk sokszor gyalog is Fehértóra. Itt főleg a városházi hivatalnokok kezdtek kisebb- nagyobb nyaralót épiteni. Az ismerősök körében volt már nyaralója Dobóéknak, Thúrócziéknak, valamint néhány ismeretlennek. Flóra nővérem Dobó ügyvédéknél szinte családtag volt. Mikor egész nap szabadidő volt, már reggel a vicinális vonattal kimentünk Fehértóra. Ez a vicinális a határig ment. A vezető látva a sok fiatal lányt, ahol pipacsmezőt látott, meg-megállt a vonattal, így mindenki szedhetett egy nagy csokor virágot. Az állomás túlsó oldalán terült el a Fehértónak nevezett gyönyörű nagy víz, ahova igyekeztünk. A tóparton volt már egy kis csárda is, ahol lehetett enni. A Fehértói kirándulásokon Kálmán is aki ekkor már vőlegény volt, részt vett. Volt neki egy lovas csézája, és többször ezzel mentünk ki. Én hajtottam, Kálmán lövöldözött a madarakra. Száguldva értünk a tópartra. Hazafelé az állomáshoz az út közvetlen az erdőszélén vezetett. Az erdő széle millió és millió szöcskével volt tele. Fényárban úszott az erdő széle, mintha lámpa világította volna meg. Egy alkalommal ezen az úton indulva énekelve kísértek ki engem az állomásra a nyaralók. Igaz, inkább őrház volt itt bakter felügyeletével, mint állomás. Mikor az őrházhoz értünk pár munkás, vagy paraszt feküdt már a földön. Alvással akarták kivárni a vonat érkezését. Társaságom is bevonult a terembe. Rajtam egy divatos necc-ruha volt. Kezdtem furcsán érezni magam. Úgy tűnt, mintha mozogna a ruhám. Mondtam Irénéknek, hogy forduljanak meg, belenézek a ruhámba. A következő percben kétségbeesve kezdtem kiabálni: Mozog az egész ruhám! A társaság körülvett. Én levetettem a ruhámat, ami tömve volt szöcskével. A lábuk beleakadt a ruhába, nem tudták kihúzni. Kivittük a ruhát kirázni, de ez sem volt lehetséges, mert a lábuk nem engedte. Sírás-nevetés közt végre újra felvehettem a ruhát. Az ott lévő parasztbácsik végignézték ezt a cirkuszt. Mikor a társaság látta, hogy már nincs veszély, elindult hazafelé. Lassan telt az idő, a vonat nem jött. A bakter többször benézett, de nem tudott felvilágosítást adni. Egyszer jött egy idegen férfi. Mikor látta, hogy egyedül vagyok, és teljesen reménytelen a vonat érkezése, bemutatkozott, amerikai fiatalember volt, és beszélgetni kezdett. A bácsik közben a sarokban jóízűt aludtak. A férfi saját magáról nem beszélt, hogy miért maradt itt. Én azt gondoltam, hogy bizonyára nő van a dologban. Egyszer a bakter újból arra jött és mondta, hogy nem jön vonat reggelig. 56
