Koszta Sándor: A keceli posta - Thorma János Múzeum könyvei 11. (Kecel-Kiskunhalas, 2002)
A Kurin házaspár tevékenysége
1940 őszén megbízást kapott az erdélyi gyergyóalfalúi postahivatal vezetésére. Néhány hónap szolgálat után a szegedi postaigazgatóság hazarendelte, majd kinevezték a bácskai Kishegyes postahivatalába kezelőnek. 1942 januárjában férjhez ment Kurin János postakiadó-jelölthöz, 1942. december 26-án megszületett első gyermeke, Ildikó. 1943 januárjában kinevezték nagyfényi postamesternek, ahová követte férje is, mint postamester helyettes. 1944 júliusában áthelyezték Sükösdre, ahol 1947 februárjában lemondott férje javára, majd kiadóként tovább dolgozott. 1950-ben férjét áthelyezték Akasztó községbe hivatalvezetőnek, kiadóként követte férjét. 1955 júliusában Kurin Jánost Kecelre helyezték és a család az ősz folyamán átköltözött a keceli szolgálati lakásba. A keceli postahivatal működésének nem használt a hivatalvezetők sűrű cseréje. Bár a fellelhető okiratokból nem állapítható meg teljes bizonysággal, hogy a hivatal- vezetők közül ki volt megbízott és ki volt kinevezett vezető, s ki meddig szolgált Kecelen. Egy azonban biztosan állítható: egyrészük csak átmeneti megbízásnak tekintette a keceli szolgálatot, nem gondolkodott hosszú távon, az alkalmazottak kiválasztására és oktatására nem sok gondot fordított. Kurin János hivatalvezető kevés jól képzett kezelőt vett át, egyrészüknek sem képesítésük, sem gyakorlatuk nem volt. Ezt tükrözte a bizottsági két napos hivatali szemlék jegyzőkönyvei is: az észrevételeket és utasításokat 20-30 pontban rögzítették. A hivatal működését a bizottság „3”-ra (közepesre) minősítette.30 Kurin János szolgálatának első évében már kibontakozni látszottak a rendteremtési és műszaki fejlesztési törekvések. Már az 1955-56. tanévre néhány általános iskolát végzett fiatalt irányított a szegedi Postásképző Szakközépiskolába; meggyőződéssel vallotta, hogy megbízható, stabil postásokat csak a fiatalokból verbuválhat. Fáradhatatlanul küzdött, hogy a külterületi kézbesítők állami kerékpárokat kapjanak és szorgalmazta rendszeres egyenruha ellátásukat. A telefonszolgáltatás korszerűsítését is szívügyének tekintette. Ha lassan is, de mozogni kezdtek az ügyek. 1956 januárjában lecserélték a 25-30-40 éves elavult, recsegő, sistergő, mágnespatkós előfizetői készülékeket, a hozzátartozó vizes galván teleppel együtt. LB. 24-es, bizonyos mértéig formatervezett, vaslemezes készülékkel - bár használt - asztali telefonokkal cserélték ki. Az erőforrást száraz telep adta. Ez a készülék kisebb volt elődjénél, a fülhallgatójában kevesebb zavaró zörej hallatszott. Bár továbbra is a kézikapcsolású központot a hallgató leemelése előtt, a csengető kar megforgatásával lehetett felhívni, a központ jelentkezése után, lehetett kérni a kívánt számot. Az 1956 márciusában kiadott Bács-Kiskun megyei távbeszélőnévsor Tudnivalók 7. pontjában felhívja a figyelmet, hogy „Zivataros időben a távbeszélő használata életveszéllyel járhat, ezért ilyenkor a beszélgetésektől tartózkodni kell.” Bár ekkor minden előfizetői készüléknek fóldvezetéke is volt. A C/2-vel jelzett postahivatalok 8-18 óráig, munkaszüneti napon 8-10 óráig állott az előfizetők rendelkezésére. így a keceli 38 előfizetőnek is. Az 1928-ban bekapcsolt 22 előfizetői számhoz képest a fejlődés nem nevezhető dinamikusnak, de ha végiggondoljuk, hogy azóta az ország végigszenvedte a 30-as évek nagy gazdasági válságát, a második világháború pusztításait, a jóvátételt, a 48
