Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2001-ig - Bakos Ágnes: A kiskunhalasi zsidók krónikája 1945–2001
délelőtt tartózkodjon kint a temetőben, mert a temető látogatottsága abban az időpontban a legnagyobb. A felkérés mellett azonban azt is meghatározták, hogy a temető állapotának j avítására összegyűlt pénzösszeg 20 %-a Kunitzer urat illeti meg. Dr. Steiner Ignác sajnálattal állapította meg, hogy a hitközség tagjai közül csak az idősebbek vállalnak egyházi tisztségeket, úgyszólván csak ők tartják fontosnak a közösség problémáinak megoldását. Ha ez így van, akkor a hitközség helyzete teljesen reménytelenné válik, ezért arra kérte a testületet, hogy gondoskodjék a fiatalabb tagok meggyőzéséről és toborzásáról a hitközség további működése reményében. A remény lángjai nem loboghattak sokáig a zsidóság szívében. 1953 júniusában Práger Sándor szertartásügyi vezető lemondott további közösségi feladatainak ellátásáról Kiskunhalasról való, hosszabb időt igénybe vevő távozása miatt. 1954 Práger Sándor lemondása után 1954. szeptember 2-án József Emil a hitközség gondnoka és pénztámoka is ugyanezen elhatározásra jutott. Az 1954-ben 163 főt számláló kiskunhalasi hitközség tagjai közül a képviselők felkérésének eleget tevő Spitzer Jenő elvállalta a gondnoki munkák elvégzését, továbbá Herschler Hermann a pénztámok tisztségének betöltését. 1954 decemberében Schön Vilmos fuszerkereskedő elbúcsúzott hőn szeretett hitközségétől, és reményét fejezte ki, hogy rövidesen teljesülhet életének leghőbb vágya, amely szerint új otthonában, Izrael földjén élheti idős korának napjait. 1956 Az 1956-os októberi események nem hallatták hangjukat a kiskunhalasi zsidóság köreiben. Napokig csak a csend honolt a városban. Az iskolákat bezárták, a halasi utcák teljesen elnéptelenedtek. A dermedt csend órái után azonban az élet úgy folytatódott tovább, mintha a pesti forradalom soha nem történt volna meg. A hitközség elöljárói tisztséget gyakorló tagjai az 1956. december 31-én megtartott képviselőtestületi ülésen is azt hangsúlyozták, hogy továbbra is az a legfontosabb kérdés, hogyan és milyen módon oldják és szüntessék meg a közösség súlyos gazdasági problémáit, amelyek a hitközség létét továbbra is veszélyeztetik. Ennek a kérdésnek a megválaszolása még napjainkban is várat magára. A zsidó vállási ünnepek és szertartások folyamatos megszervezésének és lebonyolításának a feladatain kívül, a hitközség működéséhez megállapítandó évi költségvetés mérlegének megvitatása, majd elfogadása és pontos betartása állítja a nehezen legyőzhető akadályokat az évről évre csökkenő lélekszámú, de minden körülmények között kitartó, és az összetartásban is páratlan közösség kiszámíthatatlan jövője felé vezető úton. A megválasztott hitközségi elnökök és a különböző egyházi tisztségekben munkálkodó zsidó polgárok töretlen hűséggel és határtalan szeretettel vállalták és vállalják a rájuk nehezedő feladatok megoldását, és célul tűzték ki a hitközség tagjainak erőn felüli összetartását, sokszor külső segítség, támogatás elfogadásával, egy számukra megfelelő, az élet lehetőségeit magában rejtő környezet megteremtését és biztosítását. Kik voltak azok a hitközségi elnökök, akik új életet teremtve reményt nyújtottak a történelem égiszét felhőkkel eltakaró sötét időszakokban is a gondokkal terhelt zsidóságnak? 114
