Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
Emberek és emlékek - Surányi Lászlóné Kun Anna: Halasi emlékeim
Akkor már apám segített neki a beszerzésben. Ilyenkor vettük elő a metszett poharakat, a "hagymamintás" drezdai szervizt. A falon, a zongora felett sötétkék bársony alapon bronz Rákóczi relief. Szecessziós munka, nem rossz és nem jó. Most tetszene mindannyiunknak, akkor mindennapos giccshatáros műtárgy volt. A nagyobbik tálaló fölött az az obiigát, falusi zsánerkép, a leanderes, meg egy színezett Prihoda rézkarc. Volt egy kisméretű, (30x40 cm) László Fülőp önarckép és egy kis akvarell, Bandi hozta valahonnan, Haga Sophia. Egy kis Perlmutter Izsák rézkarcra is emlékszem, duzzogó parasztkislányt almával kínálnak. Aztán volt egy kis olajkép hazafelé baktató bárányokkal. A tálalókon - semmi felső szekrény - Alt- Wien vázák álltak, márkás porcelánok. Természetesen egy nagy, kopott perzsaszőnyeg borította a parkettát. Ez az ebédlő volt Benő személyiségének rangja, nívója kifelé. Itt zajlottak a teadélutánok, a zongoraórák, a vendéglátások, a kártyacsaták. Akkor idegenedtem el tőle, amikor Pajzs először jött le Halasra, hogy megismerkedjen a szüleimmel, ahogy illik, mert frigyre lépünk. Kölcsönkért ruhában, nyakkendősen és a hosszú, két számmal nagyobb, öreges kölcsönkabátban - mint ahogy Andrisnak állt a hosszú bocherkabát - olyan idegenül számomra, mintha egyenest Chaplint látnám. Ingerlőén mulatságos látvány volt egymagában. Viselkedni sem tudott ilyen szerelésben, bár a sajátjában nem volt félszeg, sem modorta- lan. Ha voltak is színészi képességei, és a társalgás szakadatlan volt, türelmetlensége, szórakozottsága átütött a formán. A beszélgetés felettünk lebegett, miközben mindenki valami másra gondolt. Pajzs azon igyekezett, hogy rojtosra mosott ingujját a kabát alá taszigálja, rángatta a nyakkendőt, hisz sosem viselt máskor. Bort ivott és rágyújtott, ami nem volt szokása, és úgy nem illett ebbe a környezetbe, mint egy belvárosi úriasszony a perbáli talponállóba. Mindezt én kihívó nemtörődömséggel, cseppet sem röstellkedve vállaltam, még inkább provokative. Pajzs lyukas fogát szívta, és ujját megnyálazva a szokásos mozdulatával fésülte vele busa szemöldökét. Én őhozzá tartoztam már, következésképpen egyszerre- tudtára ébredtem, hogy az ebédlő-képviselte életben már én is csak vendég vagyok. Az ablakon krémszínű, hímzett, azsúrozott grenadin függönyök, ugyancsak a bútor stílusában. Emlékszem, hogy anyám a Tündérujjak című kézimunka újságban találta a mintát, a folyóiraton keresztül rendelte meg a hozzávalót Pestről, hónapokon át dolgozott rajta. Pompásan illett az enteriőrhöz, telitalálat volt. Sötétítő nem volt, helyette a spalettát csuktuk este az ablakra. Az ebédlő "Art nouveau" stílusban hibátlanul harmonikus volt. Táltos gyermek voltam, ez abból is nyilvánvaló, hogy a spájz népes egércsaládját én tartottam sakkban. Szabadkézzel is meg tudtam fogni azt a szerencsétlent, amelyik a bádogkádban keresett menedéket. Az utolsó ajtó, az "L" rövidebb szárán a pincelejáró. 16 lépcső vezetett le a sötét pincébe. Több kamrából állt ez a barátságtalan hely, nyirkos, hideg. Ha az ételt le kellett vinni, mindjárt a lépcső alatt raktam le a fal mellé, nem szívesen mentem beljebb. Pedig lent, mindjárt a lépcsőtől jobbra hiányzott egy tégla a falból, ott volt a gyertya, a gyufa, hogy ne kelljen vakoskodni. Ott volt homokban a tartalék zöldség télire. A belső pincében a szén, a koksz, amivel télen fűtöttünk. Az utca felől valami halvány fény derengett be déltájt. Az "L" rövidebb szára, a Szilády Áron utcai front megfelelt a bolt hosszúságának. A forduló, az "L" szögében a mi előszobánk nagy üveges szeme és üveges ajtaja. Az előszoba keskeny, hosszú helység, vízszintesen fekszik a hálószoba előtt. Mélyen jobbra háromajtós, tükrös, fehér szekrény az én ruhafélémmel, könyvekkel, játékokkal, sportszerekkel. Oldalt zöld posztóval borított előszobafal a fogasokkal, majd a nagy asztal három, tarka, virágos huzatú fehér karosszékkel. Jön az ajtó, majd a másik ablak alatt anyám hajdani betegasztala, az a bizonyos kórházi guruló, egylábú nehéz vasállvány, amit étkezéshez a beteg ágyához lehet tolni, és rajta tálalni, hogy ehessen, írhasson, olvashasson kényelmesen, ha bír. Most 269
