Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2001-ig - Ö. Kovács József: Zsidók Kiskunhalason a 18. század elejétől a 20. század elejéig
következő évben felsőbb parancsra kiutasítottak 10 engedély nélküli családot. A kerületi rendelkezés előírta a zsidók házasságkötési szándékának tanácsi bejelentési kötelezettségét is. 1831-ben a nádor a városi protestálás ellenére is eltiltotta a zsidókat a boltbérlettől és a piaci árusítástól, s csak a házalást engedélyezte. A kiutasítások és azok nagyrészének gyakorlati végrehajtása mellett meg kell említeni a türelmi adót is, amelyet 1846. évi megszüntetése után a kiskunsági zsidók öt év alatt fizettek ki: a 2000 forintot a halasi zsidóbíró, Préger Jázsef és ReinitzBemát szedte össze. A korábbiakban idézett kerületi és jórészt ennek nyomán kiadott városi rendelkezések a gyakorlatban nemritkán érvényüket veszítették. A helyi zsidók valóságos helyzetét érzékelteti például Löbel Sámuel 1822. évi levele, amelyben kérte, hogy továbbra is itt maradhasson. Tizenöt éve lakott a városban, és mint írta, a zsidók kiűzésére ő alapot nem adott. Hitsorsosainak megítélését és állapotát - egyéni érdekének, feltételezhető elfogultságának figyelembevételével is - tárgyilagosan igyekezett bemutatni: ,^okan a legnagyobb szegénységgel küszködvén, a szükség által a helybéli lakosok huzavonására s megcsalására kényszerűiéinek - de Istennek hála, rám nézve ezen ok elenyészik... A zsidóság általában ismert pénzügyi tevékenységének talán kevésbé kiemelt tényezőjére világított rá érvelésének azon mondata, amely: 2000 forintnyi vagyonáról szól. A pénz nagy részét hitelbe adta a helyi lakosoknak, s mint írta: nem várható el, hogy „azoknak legnagyobb megromlások nélkül meg nem történhetne, hogy ily szűk pénz idején, amidőn semmit haszonnal eladni nem lehet, pénzemnek visszafizetésére kényszeríttetnének. ” A valószínűleg a hivatali elismerést kiváltó, 15 éves halasi tartózkodás, a jogi és más egyenlőtlenségek ellenére, további meghosszabbításának egyik biztosítéka volt a hitelezési művelet. Levelének zárásakor felvilágosult, polgári normákat is kifejező álláspontot képviselt, amely a mentalitásra, legalábbis annak igényére egyértelműen utalt: „e privilegizált nemes tanács oly kegyes és szánakozó, hogy engemet csupa azon okból, mivel izraelitának születtem, nem űz ki kebeléből, hiszen a jó polgárság nem a vallás egyformaságából, hanem az egyesített jó ' cselekedetekből veszi eredetét. Senki annak nem oka, s arról nem is tehet, hogy e vagy más vallásban történt születése, miért érdemlene meg tehát azért közgyűlölséget? ”20 Nincs szándékunkban az, hogy idillikus képet rajzoljunk, csupán a korabeli érvelési eszköztár és gondolkodásmód néhány, forrásokban fellelhető vonását emeltük ki, amelyek egyúttal az általánosító vélemények veszélyeire is rámutathatnak. Nyilván több értelmezési lehetőséget nyújt az az 1836. évi jelentés is, amely a hivatali, pozícióőrző álláspontot, az adminisztratív döntés végrehajtását, de ugyanakkor már helyenként a hivatalosságon túlra tekintő látásmódot is tükröz. A tanácsi határozatot követően Péter László és Bibó Károly megvizsgálta az „apródonként, szép számmal beszivárgott idegen zsidók” helyzetét. Feladatuk valójában az volt, hogy a város elhagyására felszólító rendelkezés végrehajtásáról tegyenek jelentést. Tapasztalatuk szerint inkább növekedett az engedély nélküli zsidók száma, mintsem hogy csökkent volna a kiutasítási parancs szerint. A beszélgetések során többen arra hivatkoztak, hogy sok kikölcsönzött pénzük van a helyi lakosoknál. „sőt, van olyan is, aki végképpen elcsüggedve azt a nyilatkozást teszi, hogy őtet, ha agyonverik sem mehet sehová, mert ő itt születvén, ő egyéb hazát Halas városánál nem ismer; és ha a határból kikísérik, annyiszor visszajön, és ha minden visszajöveiéikor ötvenet vágnak is reá, még sem gondol vele, és minden visszajövetelkor ötvenet szívesen kiáll, csakhogy Halason maradhasson. - Mely szülőföldhöz való ragaszkodásbeli fájdalom kijelentése egy kevéssé az emberi kötelességekre megemlékeztette ugyan az alőlírottakat, hanem érezvén hivatalos kötelességeket, mindazoknak meggondolása mellett is azon csekély vélemény 19
