Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Versek - Bacsó László
Felhő borítja az eget, nincs a Napnak ereje, Megcsügged a fű növése, szőkül a búza feje. Elmúlt a kedv, minden főre kétség, aggódás szállá, Nagy a panasz, nő a hideg, vacog az ember álla. Bundába öltöztet fel a május közepe tája, Fűteni kell, nem jó jel ez, veszedelem postája. A földműves méla szemmel nézi az est hajnalát, Bár hideg van, reménykedik, ha még itt-ott felhőt lát. Mert már ebben csalhatatlan, s nagy a tapasztalása, Flogy a fagyást tartóztatja a levegő mozgása. Sóhajtozik, minden este tüzet gyújtva melegszik, Minden az ég alatt mindegy, más akármit cselekszik. Kiment az ítélet s jön a végrehajtás órája, Reszket az ember, s változik orcájának formája. Eltisztulnak a fellegek, nincs szél, s nem mozog a lég, A holdvilág s a csillagok fényével ragyog az ég. Vékonyodik a levegő s utat ád a hidegnek, Tész reggelre minden tájat, hegyet s völgyet ridegnek. Minden csíra, minden plánta, minden gyümölcs elfagyott, A nagy fagyás, úgy látszik, most még kenyeret se hagyott. Nincs már öröm a mezőben, pusztává lett minden hely, A fák is megfeketedtek, elhervadt a szőlőfej. Bánatos az ember arca, szívet borzaszt a látás, Nem hallik más, csak sóhajtás, panasz kétség, kiáltás. A földmíves, szőlőmunkás könnyes szemekkel nézel, Körüljár komor léptekkel, keresztbe vetett kézzel. Mindenütt azt látja, hogy megsemmisült bizodalma, Megtört szívvel látja, mily nagy a természet hatalma. Az egyenlőség Megvan hát az egyenlőség, polgár, zsellér, szabados, Kivált akinek pénze van, amellett nem is adós, Az ilyen, bár jövevény is, nem birtoktalan neve, De ki szegény, érvénytelen redempciós levele!
