Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Kiskun parasztverselők
KISKUN PARASZTVERSELŐK Újabb irodalomtörténeti és néprajzi kutatásunk egymás után hoz felszínre olyan kéziratos költői emlékeket, amelyekről irodalomtörténetünk eddig nem tudott, vagy nem vette azokat figyelembe. Levéltárak, családi iratok irodalmi anyagának számbavételével egyre több eddig ismeretlen költői egyéniség bontakozik ki előttünk, sőt egyes gazdaságok számadáskönyveiben, egyéb természetű családi feljegyzések között is számtalan költői alkotásra bukkanunk. E költői termékek sokszor sikertelen kísérleteknek bizonyulnak, de akad közöttük figyelemre méltó, sőt művészi igényeket kielégítő, maradandó értékű alkotás is. E kéziratos költői alkotások felkutatásával és összegyűjtésével költészetünknek általunk eddig ismert birodalma új területekkel gazdagodik, irodalomtörténeti látókörünk szélesedik. A levéltárak, családi iratok irodalmi anyagában, kéziratos énekeskönyvekben rejlő költői alkotások sokszor tanult, iskolázott, az irodalomban jártas emberek, kántorok, tanítók művei, de sok azok között a tanulatlan, íráshoz nem szokott, ösztönös költői tehetségek próbálkozása is. Utóbbiak legtöbb esetben a parasztság köréből kerültek ki, műveik a paraszti társadalom gazdasági, társadalmi, politikai prob-lémáinak kifejezői, a paraszti lélek, gondolkodásmód, a népi ízlés és hagyományos kultúra megnyilatkozásai. Az emberi létnek és tudatnak ugyanezeket a kifejezési formáit keressük a népköltészetben is. Míg azonban a népköltészet a parasztság egységes közösségi kultúrájának általános kifejezője, addig a kéziratos népi irodalmi emlékekből megismert paraszti költői alkotások a népi kultúra közvetlen hordozóinak konkrét életmegnyilvánulásait, a hagyományos műveltségbeli állapotok egyéni ki-fejeződéseit közvetítik számunkra. így a parasztköltők műveinek tanulmányozásával nemcsak az irodalomtudomány, hanem a néprajz is gazdag ismeretanyagra, tapasz-talatokra és tanulságokra tehet szert. A műirodalom az emberiség szellemi munkásságának rendszerint írásba foglalt maradandó nyelvi alkotása, a népköltészet pedig a nép kollektív, közösségi, rendszerint szóbeli költészete, melynek előadási, megőrzési módja a szájhagyományozó továbbadás.2 Az írásossághoz nem kötött, de nem is feltétlenül szóbeliségen nyugvó, a közösség formálásán, alakításán át nem esett és nem száj hagyomány ozás útján továbbélő paraszti költői alkotások mind az irodalomtörténetnek, mind a néprajztudománynak határterületén, érintkezési felületén foglalnak helyet.3 Emiatt a népi írásbeliségen alapuló kéziratos költői emlékek mind az irodalom-, mind a néprajztudomány érdeklődési köréből jóidéig kívül maradtak. A kérdés elha-nyagolásának azonban mélyebb tudománytörténeti okai is vannak. Korábban irodalomtörténetünk és néprajztudományunk igyekezett saját területét körülhatárolni és kirekeszteni belőle minden olyan problémakört, amely 9
