Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Versek - Gózon István

Hogy a nyulat is elérte.

Fázik Ferkó állította,

Hogy az övé kifutotta.

Mindhas a Tigris kutyáját:

Az két farkassal szembeszállt.

De Pohos erősítette:

Látta, az övé kergette.

Vállas a vezérürüjét:

Mily drágán megveszik szőrét. Borda azzal megcáfolta:

Mégis ő több pénzért adta. Köblös pedig a bojtárját:

Hogy meghízlalja a nyáját. Labahajas közbevágott,

Hogy ő mutat hat jobb vágót. Dobre kosát magasztalja, Mondván: - Mind selymes a faja.

Belevágj felszólalt most:

Hatvan forintért vett két kost, így az övé még selymesebb, Pulija is legneszesebb,

Megérzi a lopó szagát.

Nem egyeznek össze így hát, Utoljára összecsapnak,

Van dolga a horgosbotnak.

Azt mondják: A tót nem ember, Szinte, hogy a bot nem fegyver, De nem igaz, mert akkoron Bottól folyt vér a búcsúkon. Midőn sok fejet bevertek,

Újra legjobb komák lettek.

Végre az lön eredménye,

A harcnak a szüleménye: Összeverődtek hajnalra, Kiparipáztak szabadra.

Hol a Gömböc falkája állt,

Ott nem Eszti, Peti szolgált: Vizet hordott egy harangban, Hogy mosdódzanak ki abban, Oly véres volt valamennyi,

Meg nem lehetett ismerni.

Már akkor kijózanodtak, Egymásnak rosszul nem szóltak.