Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Kiskun parasztverselők
Kínálja magát most is egy, Pedig ő csók nélkül elmegy, Menjen is a vének útján, Becses a víz a lány kútján. Nem ád neki, pedig szomjas, Mert szeretőnek unalmas, Írogathat szépet és jót, Mégsem nyal itt vén kecske sót. Vannak szórványos adataink arra vonatkozóan, hogy Gőzön néhány versét malomházakban és alkalmi összejöveteleken énekelgették, e versek népdal változataival azonban eddig nem találkoztunk. Parasztköltőink verselésének idején a kiskun parasztság már túljutott a szellemi művelődési javak szóbeli terjedésének korszakán, másolások révén pedig a versek csak szűk körben terjedhettek, így azokon folklorizációs folyamat nem indulhatott meg. A vőfélyes rigmusokban a szóbeliségnek mindvégig megmaradt gyakorlati jelentősége, Kis Illés Imre hosszú lakodalmas költeménye kínálkozott a folklorizáció tárgyául. A vers legsűrűbben felhasznált sorai kisebb- nagyobb átalakuláson mentek keresztül. Az eredeti szöveg és a nép ajkán élt változatok részletesebb^1 összehasonlítása a további kutatás feladata lehet. 8. Parasztverselőink alakjaiban a XIX. század végén és a századforduló táján élt paraszti költői tehetségek legkiemelkedőbb egyéniségeit ismertük meg. E kötetben közölt versek csak kis töredéke annak a sokszáz oldalra terjedő irodalmi-népköltészeti anyagnak, amely a gondos és lelkiismeretes gyűjtőmunka folytán ránk maradt. E nagy anyagból a tartalmi és formai szempontból legsikerültebbeket igyekeztünk kiválogatni, amelyekben íróink benső, egyéni érzéseinek lírai kifejezése mellett a magyar nép és szűkebb közösségük sorsa, öröme, bánata, reménykedése és sokszor bölcs humora tükröződik. Parasztverselőink a versíráshoz költői hivatást éreztek. Tehetségükre büszkék voltak, verseik paraszti eredetét nem kevés öntudattal hirdették. Költeményeiket az akkori köznyelvi gyakorlatnak megfelelően igyekeztek leírni, de eredeti leírási módjukat hiányos helyesírási ismereteik miatt nem vehettük át, verseiket a mai szabályoknak megfelelően igazítottuk. Ezt a megoldást látszott indokolni az a körülmény is, hogy a lejegyzés sok esetben diktálás után történt, s a szöveg a többszöri másolgatásokkal is némileg változott. Az egyes művek egészébe nem illő, vagy kevésbé sikerült részeket elhagytuk, de a kihagyásokat pontozással mindenütt jeleztük. Költőink pislogó mécsvilág mellett remegő kézzel írott verseikben a szerkesztés, a megfelelő kifejezések keresése mellett magával az írás nehézségeivel is küzdöttek. Az írás technikai nehézségei néhol elszürkítették a színes élőbeszédet, tájnyelvük szép-ségei és 40
