Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
In memoriam Berki Viola
Berki Viola a kiskunhalasi múzeum udvarán 1958 körül. Janó Ákos felvétele Berki Viola 1932. Kiskunhalas - 2001. Budapest 1953 őszén, amikor Kiskunhalasra kerültem, a népi hagyományok és kulturális értékek iránti érdeklődésem az előző évszázad végén és a századforduló idején itt élt népi verselők munkáira forditotta a figyelmemet. Ennek eredménye volt az a verseskötet, amelyben Gőzön István elbeszélő költeményeinek egy részét adtam közre „Mint én, foldmíves költő...” címen. Ebben az időben ismertem meg a fiatal, s már akkor is nagy reményekre jogosító művész-növendéket, Berki Violát. Részben az ő támogatását kívántam szolgálni azzal, hogy felkértem a kötet verseinek rajzos illusztrálására. Nekem ez volt az első önálló kiadványom, Berki Violának pedig az első könyvillusztrációs munkája. Évtizedek teltek el azóta, hogy a kötet az akkor lehetséges szerény külsővel megjelent, s a most kiadásra kerülő, a helyi népi költői tehetségek sajátos „irodalmi körét” bemutató nagyobb áttekintésü munkám elkészült. Az előzmények után természetesnek tűnt, hogy a kötet verseinek illusztrálására a neves művésznőt, Kiskunhalas szülöttét, a város díszpolgárát kérjem fel, aki a kiskun paraszt- és pásztorvilág kiváló ismerője, a versekben megjelenő népi alakok rajzos, s egyben érző és hiteles megszemélyesítője lehet. Berki Viola szívesen fogadta a felkérést, s annak ellenére, hogy már akkor egyre súlyosbodó betegségével küzdött, nagy lelkesedéssel fogott a munkához, mely talán életét hónapokkal meghosszabbította. A versekben szereplő alakok és események vizuális megjelenítése nem állt messze művészi alkotó programjától, s a feladat megoldása korábban nem jelentett volna számára próbatételt, de ekkori helyzetében hősi vállalkozás, s élete utolsó munkája volt. 2000. július 13-i levelében írta: „Remélem, meg lesznek elégedve az illusztrációkkal, most éltem bele magam a hajdani világba, ami gyermekkori világomtól nem volt messze.” Utolsó hozzám küldött levelében (2000. október 29.), amikor a rajzokkal elkészült, így írt: „Sokat betegeskedem, ez a munka tartotta bennem a lelket.” Az illusztrációkat csak halála után láthattam, örök fájdalmam, hogy azokat már nem volt módomban megköszönnöm. Legyenek ezek a sorok az emlékezés és hála kifejezői. Sárospatak, 2001. május 14-én Janó Ákos 157
