Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Kiskun parasztverselők
jelentőségét azonban ma sem ismerjük eléggé, alkotásaikat az irodalomtörténet szempontjából sem értékeltük megfelelő módon. E mulasztásokat a népi élet sokrétűségének megismerése, valamint irodalomtörténeti, kutatásaink kiszélesítése céljából mielőbb pótolnunk kell. 2. A múlt század második feléig az írásbeliség hazánkban igen alacsony fokon állott, különösen a parasztság körében volt nagy az írni-olvasni nem tudók száma. Ilyen körülmények között a parasztság szellemi művelődésében a szóbeliségnek volt meghatározó szerepe. A parasztságnak a XIX. század második felében végbemenő polgárosodásával azonban a feudális kultúra bomlásnak indult, s helyébe az individuális jellegű új társadalom írásos és olvasmányokon alapuló kultúrája lépett. Az 1868-i általános iskolakötelezettségről szóló törvény folytán a parasztság nagy többsége a század végére már tudott olvasni.9 Az alsó néprétegekben a parasztság polgárosodásával egy időben kezdtek elterjedni a vándorköltők vásárokon árult füzetei és a ponyvairodalom más termékei, amelyek a parasztságnak sokáig legfontosabb olvasmányanyagát képezték. Azok a vándor könyvárusok, vándorköltők elődei, akik ponyvafíizeteikkel a XIX. század második felében elárasztották a piacot, a földjükről elűzött volt jobbágyok, vagy érvényesülni nem tudó kézművesek és dologkerülő szolganépség soraiból kerültek ki. Könnyű megélhetés reményében mindenkit érdeklő híreket, eseményeket tartal-mazó, nyomtatott verses füzeteket, sokszor saját műveiket árulták és egyik helységből a másikba vándorolva nagy területeket bejártak. A vándorköltők, hírverseket áruló rigmusmondók eleinte felsőbb társadalmi rétegek számára Írtak, de egyaránt kiszolgáltak mindenkit, akiktől anyagi hasznot remélhettek. E munkanélküliek, csavar-gók házalását, „kujtorgását” sokáig tilalmazta a hatóság, de működésüket megaka-dályozni nem tudta. A tiltó rendelkezések és büntető eljárások a távolabbi, nehezen ellenőrizhető falvak védelme alá irányította őket, ahol főképpen vásárok, búcsúk és egyéb összejövetelek alkalmával igyekeztek pénzhez jutni. Már most alsóbb néposztályok érdeklődésére is számítva, szövegeikben alkalmazkodtak a falvak népének ízléséhez, gondolkozásához. Nagy buzgalommal írták, nyomtatták ki és árusították a környéken megtörtént eseményeket, híreket feldolgozó verseiket, ame-lyeknek anyagát vándorlásaik közben gyűjtötték össze, árusítás közben harsány hangon szavalták verseiket, hogy műveik iránt az érdeklődést minél inkább felkeltsék. így történt, hogy a vásárokon megforduló énekmondók, vándorköltők korán ismertté lettek a parasztság körében, a falvak népe, sokat tanult tőlük, a vándor énekesek verseit saját népköltészeti anyaga közé fogadta, sőt sokan utánozni is kezdték azokat.10 A XIX. század közepétől egyre sűrűbben bukkannak fel a vásárokon helybeli vagy környékbeli versfaragók, akik 2-3-4 oldalon kinyomtatott saját verseiket árulták. A hírversek és históriák megtörtént, igaz eseményeket rögzítő írásművek, amelyeket szerzőik a parasztság számára készítettek. A hírverseknek azonban a históriákkal szemben inkább újságot helyettesítő, hírközlő szerepe domborodik ki.11 11
