Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus - Thorma János Múzeum könyvei 8. (Kiskunhalas, 2001)
Mottó és apropó
mottó és apropó Az utóbbi időben megindult a nagy görögtüzes "falukutatás" és tanyamentés. Könyvek is jelentek meg a tanyaproblémáról. Többek között megírta a magyar tanya problémáit egy külföldön élő előkelő magyar hölgy, aki még sohasem járt magyar földön. így aztán nem csoda, ha akadtak a közelmúltban hivatalos kezdeményezők is, akik s kéménnyel akarják a házépítést kezdeni. A honi gyakorlat szerint nekem a tanya kérdéshez szólni sem szabad. Mert nem vagyok sem hivatott népmentő, sem "falukutató". Csak parányi porszeme annak a nagy homoktengernek, ami ott terül el, mint a ki nem bányászott sárga arany a Duna-Tisza közén. Csak éppen hogy ott éltem huszonkét évet az aranyhomokon s úgy küldött a tanya a város hideg köveire, hogy az életem gyökere ott rharadt. (...) A tanyakérdés fél évszázados problémájával 1932 óta foglalkozik az "illetékes hely" s híven az aktákon keresztül való gondolkozáshoz, ezt is elsősorban közigazgatási problémává avatták és ebből a szempontból tanulmányozták esztendőkön át. A belügyminisztériumban működő "közigatgatási-racionalizálási bizottság"foglalkozott először, mint hivatalos hely a tanyakérdéssel s az 1937-ben közzétett adatokból az tűnik ki, mintha a magyar tanyavilágban élő 1. loo.ooo főnyi népességnek az volna a legsürgősebben megoldandó problémája, hogy külön közigazgatása legyen. Pedig a jámbor tanyai néptől nem hallhatta senki, hogy a miatt főtt volna gondban a fejük, mert nem látják naponta maguk között a jegyzőt vagy - ne is mondjam - az adóvégrehajtót. Ellenben hallanának panaszt arról, hogy rossza föld és nem adja meg a belé hullajtott verejték árát. Ami terem, azt sem tudják értékesíteni, mert nincs piac, de járható utak sincsenek. És ahol nem ragadnak bele a sárba, ott elnyeli őket a homoktenger. Hogy egyszer sok a víz, máskor semmis így vagy az áradás vagy az aszály veszi ki a szájukból a kenyeret. Lakatos Vince: Árva népem. Stádium, Budapest 1942. 9-11. 0. Lakatos Vincét íróként és újságíróként mára gyakorlatilag elfeledték. Leginkább filmesként tartják számon a lexikonok, aki filmrendezői karrierje előtt elbeszélések és regények írásává1 valamint fotózással is próbálkozott. Újságírói tevékenysége legfeljebb annyiból érdemel említést, mint olyan mellékes foglalkozás, ami pályája kezdetén a megélhetését biztosította. Úgy tűnik azonban, hogy mára a szakemberek kezdik a szociofotós jelentőségét felismerni (Albertini Béla: A Magyar Szociofotó Története, A magyar fotográfia története 9. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1997.; Szűcs Károly: Lakatos Vince fotográfiai életműve, Fotóművészet 2000/1-2. sz. 106-111.0.). Rövid kitekintésemben rekonstruálni kívánom a fotográfiai életmű valódi szellemi közegét, arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy Lakatos fotográfusi életműve egyáltalán nem elválasztható az újságíróétól, sőt az íróétól sem. Filmrendezőként és forgatókönyv íróként pedigegyértelműen a korábbi írásai ésfényképei szemléletét viszi tovább. 5
