Szűcs Károly - Szakál Aurél: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945 - Thorma János Múzeum könyvei 7. (Kiskunhalas, 2001)

Szűcs Károly: Szakrális épületek

4. A református parókia kerítéskapuja

dött a templom építése. A három tölgyfaajtó Tomo Imre halasi asztalos remeke, a padokat Ötvös János pesti asztalos készítette. A szószék és az úrasztala Jaquitz pesti asztalos tervei nyomán Oberfrank Antal asztalos, Molnár Mihály képfaragó és Lieb Antal aranyozó egri mesterek munkái. A költségek csökkentése miatt alacsonyabb toronyfedelet készítettek, amit 1904-ben Gál Sándor és Gyugel Kálmán helyi vállalkozók - bár nem az eredeti tervek alapján -, egy magasabbra cseréltek.21

A türelmi rendeletet követő évtizedek klasszicista (és református) építőgyakorlatát Beregszászi Pál, a debreceni kollégium tanára 1824-ben megjelent építészeti művében összegezte.2 4A homlokzat és a templombelső monumentalitása és ünnepélyessége érdekében boltozatos mennyezetet, tekintélyes nagyságú tornyot és a homlokzaton az óriás oszloprendek alkalmazását javasolja. Ennek az igénynek a halasi épület teljes egészében megfelel. Az idősebb Schwörtz kezenyomát viselő egyszerű tagolású főhomlokzat elemei: a magas lábazat és az erre támaszkodó félpillérek (pilaszterek), amelyek a finoman tagolt főpárkányt tartják, és az egészet lezáró háromszög alakú timpanon. Ezek fölé magasodik a torony, a lábazatpilaszter-párkány motívum kétszeri megismétlésével. Az oldalfalak szintén homlok- zatszerüen vannak kiképezve. Az óriás-fülkesor a régi fal elé húzott monumentális hatású vakárkádot képez. A templombelső jellegzetessége a boltívekkel záruló mennyezet, valamint a szabadon hagyott déli fal mentén felállított szószékek és az úrasztalát három oldalról körülölelő karzat. Ez a színházi jellegű térfelosztás egy, a templom bármely pontjáról látható és hallható centrális pont köré szerveződve az intimitás, és a hatalmas, világos belső tér által sugárzó, ünnepélyes távolságtartás sajátos keverékét hozza létre. Az épület a református oratórium kiérlelt típusa. Egy világos, párbeszédre hajlamos retorika érdekeit közvetítő építészeti forma a felvilágosodás és a reformkor határán.

12