Szakál Aurél (szerk.): Bodor Miklós - Thorma János Múzeum könyvei 6. (Kiskunhalas, 2001)
Bodor Miklós grafikai életműve
nas évek elején ösztönzőleg hatott Bodor Miklós alkotói-világképe, grafikai stílusa kialakulása szempontjából. A Pieták és Vendelek gyűjtése kapcsán egy másik jelentős néprajz- tudóssal, a szegedi Bálint Sándorral ugyancsak közeli ismeretségbe került. Mindezek a néprajz felől jövő hatások jelentősen befolyásolták Bodor Miklós művészetét, a művészetről való gondolkodását. Bodor Miklós Móricgátra kiköltözését követően - mint akkoriban hangsúlyozta -, nem a világtól akart elvonulni, éppen ellenkezőleg. Vissza akart térni abba a közegbe - a népi miliőbe, a természeti és tanyasi körülmények közé — ahol olyan kontaktust alakíthatott ki a világgal, amely a művészi munkában a múlt valódi értékeinek feltárását, rekostrukcióját tették lehetővé számára. A pusztai barangolások, a népi emlékekhez zarándoklás és a motívumok gyűjtése (Kiskunsági virágok és növények, vagy a népi-szakrális emlékek sorozatai) mind egyfajta művészi rekonstrukciós gyakorlatként foghatók fel, amely segítségével Bodor Miklós az eredethez, a „tiszta forráshoz” kívánt visszatérni. Gyüjtőútjain többnyire ceruzarajzokat készített. A későbbi, csőtollal megrajzolt tuskompozícióknak ezek képezték az alapjait, sok esetben a ceruzával rögzített motívumokat a különböző grafikai lapokon újra és újra falhasználva. Alapjában véve a látvány minden elemét ilyen motívumként értelmezi, még akkor is, ha a megrajzolt forma topografíkusan is pontosan rögzített, és névvel vagy házszámmal dokumentált. A motívumként felfogott, egyszerre szimbolikus és valóságos rajzelemek (táj, szobor, emberalak, arc, ház, virág) lehetővé tették, hogy később, elvonatkoztatva a konkrét helytől és időtől, szabadon is felhasználja őket. így a motívumok sok esetben a Bodorra jellemző montázs-kompozíciók kiemelt részeként j elennek meg. A népi és néprajzi hatások mellett Bodor Miklós stílusának másik forrása a szentendrei szürrealista képzőművészet. Vajda Lajos montázs-elvű grafikáin a Dunakanyar kisvárosát jellemző, népi jellegű szerb és magyar parasztházak omamentális rajzolatai jelennek meg. Az eredetileg a harmincas évek végén készült műveket a hatvanas évek egy-egy kiállításon ismét megtekinthette a nagyközönség. Vajda Lajos és a szentendreiek művészetével találkozás alkotástechnikai és formai megoldások szempontjából felszabadítóan hatott a korabeli müvésztársadalom sok tagjára, így Bodor Miklósra is. Közös elem a népművészet stilizáló szemlélete és a szentendreiek által kidolgozott avantgárd módszerek között: a kontúros rajzok segítségével az ábrázoló fonna omamentikus és redukált absztrakcióként való felfogása. Mindez a „valóság” elemeit leegyszerűsítő, a jellegzetes vonásokat kiemelő absztraháló - módszer, amely a „valóság” elemeit kiragadja saját közegükből és egy imaginativ, jelképes térben - Bodornál fénytérben - jeleníti meg őket. Bodor Miklós tusrajzainak formái egy jellegzetes, szigorúan vezetett kontúr-ornamentikát alkotnak. A folyamatos és egyenletes vonal filozófiája ez. Egyszerre omamentikus és szimbolizáló, ugyanakkor a csőtoll használata által a műszaki rajzok precíz vonalvezetését követve szerkesztett. Mindaz, amihez Bodor képzettsége, hajlamai alapján oly közel áll. Bodor Miklós grafikáin a lényeget kétféle eszközzel ragadja meg (formakontúr és montázs); ezeket kiegészíti a stílus harmadik eleme, amely az egyes motívumot a premier plán nagyító effektusát alkalmazva, optikailag és jelképesen is kiemeli. Bodor Miklós metódusa nem stiláris-formai elemzéseken alapul, miként azt az avantgárd művész teszi, hanem a redukált figura és az omamens körvonal segítségével a metaforikus ábrázolásra, a „szürreális dokumentációra” való törekvésen. Bodor nem esztétikai formaelemeket absztrahál egy önálló képtér alakzataivá, hanem a képi kiemelés egy másik módszerét gyakorolja: a népművészet alkotómódszereihez hasonlóan a térből kiragadva szimbolikussá stilizálja valóságunk szereplőit. Rajzai első pillantásra a tapasztalati látvány közegében helyezkednek 14
