Szakál Aurél (szerk.): Bodor Miklós - Thorma János Múzeum könyvei 6. (Kiskunhalas, 2001)
Bodor Miklós grafikai életműve
Többek között: „II. János Pál pápa 1996. szeptemberében magyarországon kapta ajándékul a Koronázási palást csipketerítőt.”1 Az utóbbi sorok már az 1988-as év eseményeire vonatkoznak. A csipkéhez kötődő intim kapcsolatát jelzik a Csipkeházról készített grafikák. A halasi középületek leltárba vétele folytatódik. Többek között ekkor készülnek a Református imaházat, a Szilády Áron Gimnázium épületét, az Általános Művelődési Központot, vagy a Gyűjtemények Házát ábrázoló grafikák is. 1989-től, a rendszerváltás évétől a korábban bejáratott ösztöndíjrendszer megszűnik, a régi megrendelők eltűnnek a színről. Bodor Miklósnak nem volt esélye grafikai programja folytatására, mivel a közösségi értékeket megjelenítő topografikus ábrázolásra a privatizáció átmeneti időszakában nem talált támogatót. Ez a helyzet nem érte felkészületlenül, ugyanis egzisztenciális megfontolásból már évek óta foglalkoztatta a pasztell- és olaj festészet: „Grafika mellett akvarellel és pasztellel is foglalkozom. Olajjal három éve dolgozom. Nem tagadom, részben a piac ösztönzésére kezdtem hozzá a (szegedi) Horizont alkotóközösség szervezőinek javaslatára. A Solt-kalimajori müvésztáborban a kollégák sok mindenre megtanítottak.”1 ' 1989-től kezdve alig rajzol, a műkereskedelmi forgalomban jobban eladható pasztell- és olajképek festésére áll át. Új témái: színes csendéletek, lovasképek, tájképek. Megpróbálja a grafikákon kikísérletezett montázs-alapú kompozíciókat az olajképeken és pasztelleken is alkalmazni. A rendszerváltástól kedve kényszerítő erejű lesz a magánpiac ízlését kielégítő művek alkotása, fö szemponttá a képek eladhatósága válik. A halasi környezet azonban mecenatúra szempontból nem elég tőkeerős, nem elég kulturált. Bodor Miklósnak és feleségének újabb egzisztenciális megoldást kell keresnie. így logikus, hogy amint alkalmuk adódik ismét környezetet váltanak. Az ország nyugati régiójában, a vas-megyei Kámban telepedik le, Szombathelytől mintegy húsz kilométerre. 1993 júniusától egy újabb alkotói periódus, újabb életszakasz kezdődik a művész számára. Vas megyébe költözésének első éveiben Bodor Miklós új életkörülményeik megteremtésén fáradozott. Energiáit a kereskedelmi galériákkal kötött szerződések teljesítése kötötte le. Bár saját kedvtelésére ekkoriban is fest képeket - megörökíti a jeli arborétum egzotikus növényeit -, munkáinak nagy többsége a megrendelő ízlését hivatott kielégíteni. Ez a kompromisszum talán az elmúlt évig tartott. Az utóbbi időben Bodor Miklós ismét grafikákat készít, szintézisbe vonva a pasztellképek színeit és a tónus nélküli kontúrrajz technikai megoldásait (Kiskunhalasi várospanoráma). Kompozíciói változatlanul a Bodor-féle montázselv alapján készülnek. A 2001. évi kiskunhalasi tárlat alapvető célja Bodor Miklós grafikáinak áttekintése és a jelentősebb képek bemutatása. Ezért szólnunk kell a halasi évek lezárulását követően a művész tulajdonában maradt rajzok utóéletéről. A kilencvenes évek közepén, már a kámi évek alatt Bodor Miklós kapcsolatba került egy szegedi vállalkozóval, Pusztai Dénessel. A régi könyveket gyűjtő férfinak megtetszettek Bodor grafikái, többek között a Kék szamárkenyér sorozat képei, így azokat megvásárolta. Pusztai Dénessel a grafikák megvételét követően is megmaradt a művész jó kapcsolata, és ez további vásárlásokat eredményezett. Ma úgy tűnik, hogy Pusztai Dénes személyében Bodor egy olyan mecénást talált, akivel elképzelhető egy hosszabb távú, kölcsönösen előnyös együttműködés. A grafikai életmű másik nagyobb egysége ma a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gyűjteményében található. Ennek köszönhető, hogy a múzeum - együttműködve a Modok ésTársa nyomdaipari céggel - 2000-ben megjelentetett egy színes füzetet, amelyben a bevezető szövegoldalakat követően Bodor Miklós néhány grafikája és festménye található.'1 9A Kámba történő áttelepedést követően sem szűntek a művész kiskunsági kapcsolatai. Ezt a 12
