Szakál Aurél (szerk.): Bodor Miklós - Thorma János Múzeum könyvei 6. (Kiskunhalas, 2001)
Bodor Miklós grafikai életműve
Bodor Miklós, Bodor Zsófi, Falu Tibor Bodor Miklós, és Falu Tibor a móricgáti Bodor tanyán, 1980 július a móricgáti Bodor tanyán, 1981 március társadalomból, dehogyis, inkább gazdagítani akarom ezáltal társadalmi kapcsolataimat: ott kinn a természetben magamat, felfogásomat, gondolataimat, érzelmeimet - állandóan tisztítva, talán másfajta, eredetibb élményt nyújthatok a városban élő barátaimnak, ismerőseimnek.’^1- Bodor Miklós egy új és megértő társsal az oldalán végre megvalósíthatta gyerekkori álmát, azt hogy csak az alkotásnak éljen. Pár évvel később erről az időszakról így nyilatkozott a Petőfi Népe hasábjain: „Személyes életemben ... óriási változás történt. Ötvenöt éves voltam amikor beláttam: végre a saját életemet kell élnem. Alkotni! De nem csak úgy mellékesen. Öt évvel a nyugdíj előtt otthagytam az állásomat és kiköltöztem egy Szánk környéki tanyára. Nem menekülés volt ez. Szerettem volna megszületni, mielőtt meghalok. Feleségemmel szinte mindenünket feladtuk, hogy e terv megvalósuljon. Ezt tartom eddigi életem legnagyobb vállalkozásának. ... A fő feladat... a világ újrafelfedezése volt. Nagy lendülettel indultam e vágyott kalandra, pedig nap mint nap számba kellett vennünk, hogy másnap mi kerülhet majd az asztalunkra.,?l 2Ott kellett hagynia igazgatói állását és megpróbált független grafikusként egzisztenciát teremteni. Ehhez azonban művészileg igen termékenynek kellett lennie. Alkotói terveket és programokat dolgozott ki, miközben támogatókat keresett. Az első év a móricgáti Bezseny-dülőn ellentmondásos eredménnyel zárult. Bodor minden korábbinál több grafikát készített. Zsófival a feleségével együtt szüntelenül járták a bugaci ősborókást, felkeresték a művész gyermekkorának helyszínét a Jászkunságot. Itt elsősorban a szakrális népi emlékek művészi feldolgozása vonzotta. Ez volt az első olyan programja, amely egy behatárolt földrajzi terület emlékeinek szisztematikus számbavételén alapult. Ugyanebben az időben - a jászságinál ekkor még kevésbé rendszerezetten - néhány kiskunsági haranglábat és Vendel szobrot is megörökített. A rajzokat azonban nem tudták értékesíteni, így alapvető megélhetési gondokkal küzdöttek. Az első év megpróbáltatásait követően nyilvánvaló lett, hogy hosszú távon valamilyen más megoldást kell találniuk. 1982 januárjában Bodor Miklós elnyerte a Bács-Kiskun Megyei Tanács ösztöndíját, ami alapján a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő növény és állatvilág, valamint a táj jellegzetességeinek grafikai megörökítését kapta feladatul, kiegészítve ezt az itt található népi emlékekkel.1 3Az ekkor elkészült sokszáz rajz több sorozatot foglal magába: a Kiskunsági tájakat', a Kiskunsági virágokat és növényeket; valamint a Kiskunság szakrális emlékeit (Pieták és Vendelek; Feszületek; Haranglábak; Fejfák és sírkeresztek). Az éves ösztöndíj azonban csak átmenetileg oldotta meg anyagi problémái8
