Szakál Aurél (szerk.): Péter család - Thorma János Múzeum könyvei 5. (Kiskunhalas, 2000)
Ferró Róza: Családfa a nemes kiséri Péter családról
9. kép. Csapó Zsófia, Péter Erzsébet, Péter János, Csapó Erzsébet, Sípos József, Sípos Erzsébet, Sípos Péter. 1962 kapott. Hazatérése után nehezen tudott elhelyezkedni, ezért elvégezte a kőműves átképző tanfolyamot. Később irodába került, bérszámfejtőként és kalkulátorként dolgozott. Két munkahelye volt a KUNÉP és a Fa-, és Építőipari Szövetkezet. Innen ment nyugdíjba, de hosszú ideig visszajárt még dolgozni. Igen tisztelték és becsülték őt igazságszeretete miatt. Felesége halála után még több mint tíz évig élt egyedül, magányosan. Súlyos betegsége miatt 1995. tavaszán lánya hozzáköltözött és gondozta. Gyermekeik: 1. Sipos Erzsébet (1941. augusztus 19. - ) 9. kép A Szilády Áron gimnáziumban érettségizett 1959-ben. Tanulmányai mellett a Zeneiskolát is végezte, énekelni és zongorázni tanult. Dr. Szőke László és Suba Irma voltak a tanárai. Érettségi után zenei pálya helyett dolgozni ment. Munkahelyei: a Földszöv, az Úttörőház és a Kórház voltak. Édesapja katonai „múltja” miatt megbélyegzettnek számított. Később a Határőrségnél, majd a Technikumban dolgozott. Férjhez menetele után 1963-ban Budapestre költöztek. A MÉM- nél, majd 1967-től 1979-ig a KISZ KB-ben volt titkárnő. 1979-ben személyzeti vezetőnek nevezték ki az Ifjúsági Lapkiadó Vállalathoz, közben elvégezte a Politika Főiskolát. 1984-től személyzeti és munkaügyi vezetőként dolgozott az Országos Műemléki Felügyelőségen. Jelenleg nyugdíjas, nyugdíj mellett alkalmi munkát végez. Budapesten lakik. Férje Soós Sándor (Pecöl, 1931. április 9. - ), a BM-ben dolgozott. Esküvő 1963. október 19. Elváltak 1979. március 21. Gyermekük: 1. Soós Attila (1971. augusztus 14. - ), érettségizett. A MATÁV Rt-nél dolgozik operátorként számítógépen. Jelenleg számítógépes tanfolyamot végez. Az édesanyjánál lakik. Felesége Szűcs Ágnes (1969. május - ), érettségizett, varrónő a szakmája. A bankárképző iskolát végzi, a Magyar Nemzeti Bankban dolgozik mint főelőadó. Budapesten lakik. Esküvő 1991. október 26. Elváltak 1996. szeptember 12. Gyermekük: 109