Szűcs Károly: Szebényi Imre szobrászművész 1923-1983 - Thorma János Múzeum Könyvei 4. (Kiskunhalas, 2000)
Élet és életmű - Bevezető - 1923–1946
Élet és életmű Bevezető Szebényi Imre egyetlen magyarországi köztéri szobra Kiskunhalason található. A Kiskun tudomány a Szilády Áron Református Gimnázium épületének faláról néz le városunk főterére. Annak a közösségnek, az iskolának szellemiségét képviselve, ahol Szebényi Imre 1941-ben érettségit tett. Szebényi Imre szobrászművész élete és munkássága szinte ismeretlen Magyarországon. Ennek alapvető oka, hogy itthon nem teljesedhetett ki életműve, Kanadába távozta után pedig szakmai kapcsolatai megszakadtak az óhazával. A művészeti lexikonok csak röviden említik nevét. Amikor felmerült a gondolat, hogy a Torontóban maradt hagyatékból a halasi Thorma János Múzeumba kerül a szobrok egy része,1 felvettük a kapcsolatot az itthoni és kanadai hozzáratozókkal, barátokkal. A magánélet tényeit több forrásból igyekeztünk rekonstruálni. Szebényi Imre Budapesten élő feleségével, lányával (Szebényi Imréné, Szebényi Adrienne), és a főiskolai évfolyamtárs Varga Imre szobrászművésszel készített magnós beszélgetések alapján, valamint a Kanadában élő élettárs, Cserfalvi Éva levélben küldött infromációi segítségével. A szobrászi életmű adatait az MTA Művészettörtneti Kutatóintézete Lexikonszerkesztőségének cédula agyagára alapoztuk, valamint a korabeli hazai és kanadai újságcikkekre, katalógusokra, de a hozzátartozók, barátok ebben is sokat segítettek. Felhasználtuk még Szebényi Imre két, saját kezűleg fogalmazott rövid életrajzát, valamint életének néhány más, személyes dokumentumát.2 1923-1946 Szebényi Imre 1923. február 9-én született a Békés-megyei Dobozon, Póstelek pusztán. Apja gazdatiszt volt, anyja Raffer Ágnes háztartásbeli. A két nővére közül Gizellával szoros kapcsolata alakult ki, ami élete végéig befolyásolja Szebényi sorsát.3 Következő évben szülei Gecsehát pusztára, Csanád megyébe költöztek, de elemi iskoláit a megélhetési kényszer vándorlásai következtében Földeákon és Tatán végezte. Gimnáziumi tanulmányait Makón, Gyönkön és Bonyhádon folytatta. Szüleivel 1939-ben költöztek Kiskunhalasra az Alsóöregszőlőkbe, egy városszéli parasztházba, amelynek falait, ablakait a művészetek iránt érdeklődő ifjú az évek során freskókkal és üvegfestményekkel díszítette.4 1939 és 41 között a halasi Szilády Áron Ginmáziumban végzi a középiskola utolsó két osztályát. A halasi gimnáziumi évek a kamasz fiú önmagát kereső próbálkozásaival telnek. Visszaemlékezések sze3