Szűcs Károly: Szebényi Imre szobrászművész 1923-1983 - Thorma János Múzeum Könyvei 4. (Kiskunhalas, 2000)
Élet és életmű - Összegzés
talanságát és immár örökre szóló, tehetelen megtörtéségét. Nem szabadulhatott főiskolai barátja, Varga Imre szavainak súlyától: „Csak az futhat be egy pályát, aki a származása közegével a dialógust nem szakítja meg. Még akkor sem, ha egy elnyomott országban vagyunk, még akkor sem, ha félrevezetett emberekkel van dolgom. Ennek ellenére végig kell csinálni. Ez ilyen gyötrelmes. Pokolra kell annak menni...”56 Szebényi Imre a hazai állapotok reménytelensége elől az idegen föld poklába menekült, és erre élete utolsó éveiben döbbent rá. 4. A 2000. évi halasi megemlékezés az életműre alapozott, retrospektív dialógus szándékával jött létre. A kiállításra kerülő szobrok többsége Magyarországon készült még a hatvanas évek közepén-végén, és ezeket 1967-ben Kiskunhalason, majd Roth bei Nürnbergben már bemutatták egyszer. Szebényi emigrációját követően kiállítást akart Torontóban rendezni, ezért kérte az anyag Kanadába küldését. Az életművet - illetve annak ezt a részét - azonban csak 1981-ben láthatta a kanadai közönség a torontói Magyar Kultúrközpontban az 1956-os forradalom 25. évfordulója alkalmából.57 Szebényi Imre 1968 nyarán távozott az országból. Bár 1968-at követően politikailag szigorúbb idők jöttek, a modern képművészet a változás és változtatás esztétikai-filozófiai hordozója lett. Az avantgarde tendenciák szabad áramlását a kultúrpolitika sem tudta megállítani, bizonyítja ezt Varga Imre pályája, aki egyre több köztéri megrendelést és elismerét kap. Szebényi Imre ha itthon kivárja ezt a pillanatot, a hetvenes évek végére egyik sokat foglalkoztatott, szakmai körökben tekintélyt szerző művésszé válhatott volna. A kiskun- halasi retrospektív kiállítás egyik célja ennek a sejtésnek az igazolása. Ez volt a Thorma János Múzeum munkatársainak szándéka és az itthoni, kanadai hozzátartozók, barátok segí- tőkésszégének egyik oka. Szebényi Imre szobrainak bemutatásával a hatvanas-hetvenes évek egyik mára elfelejtett, ám egyáltalán nem jelentéktelen életművének kívántunk emléket állítani, és elindítani azt az (újra)felfedezés útján. 17
