Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Éremtan - Baloghné Ábrányi Hedvig–Rádócziné Kovács Zsuzsa: Rádóczi Gyula gyógyszerészettörténeti és numizmatikai munkássága (Életrajz és bibliográfia)
436 Baloghné Ábrányi Hedvig - Rádóczyné Kovács Zsuzsanna eredményező technológia volt „Eljárás vízben gyorsan és kristálytisztán oldódó saccharin-tabletta előállítására” (1970. február 2.) címmel, melynek jelentősége abban áll, hogy az eddig használt magyar Saccharin tabletták időnként akár 60 perces oldódási idejét csökkentette le. Eljárásának hasznosítására a MIKÖV külön üzemet létesített, amelynek vezetését rá bízták. Itt még egy tablettázással kapcsolatos szabadalmat és egy újítást dolgozott ki. [Eljárás szénhidrátmentes diétás szopogató cukorkák előállítására (1972. április 12.)]. Természettudományos ismeretei mellett érdeklődése mégis inkább a humán tudományok, ezen belül is a történettudomány felé irányult, ugyanis már édesapja gyógyszertárában megismerkedett a régi gyógyszerkönyvekkel és egyéb történeti dokumentumokkal. Gyakorlati tevékenysége mellett hosszú ideig a Magyar Gyógyszerészeti Társaság aktív tagja, a Gyógyszerészettörténeti Szakosztálynak 1975-től szervező titkára, majd 1979-től titkára volt. Már eredményes gyógyszerésztörténész kutatóként került kapcsolatba a Semmelweis Orvostörténeti Múzeummal előbb mint külső munkatárs, majd 1980. január 1-től állandó munkatársként. 1983-ban megszerezte a gyógyszerész-doktori címet. Az 1985-ben számos nyomtatásban megjelent publikációjára, tudományos előadására támaszkodva megírt kandidátusi értekezése „A Magyarországon hivatalos gyógyszemormatívumok fejlődése 1729-től napjainkig” általános elismerést szerzett. 1989-től az újjáalakult Magyar Gyógyszerészkamara elnökségi tagja volt. A jelenleg is érvényben lévő VII. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztésében is tevékenyen részt vett, valamint tagja volt a Gyógyszerészettörténeti Diárium szerkesztőbizottságának. A gyógyszerésztörténeti továbbképző tanfolyamok állandó előadója volt. Rendszeresen tartott előadást szakmai konferenciákon, melyek szervezésében is tevőleges szerepet vállalt. Tudományos munkássága két egymástól lényegében eltérő, csak egy-egy interdiszciplináris munkában találkozó szakterületre terjedt ki. Figyelme már korán a numizmatikára irányult. Ennek előzménye lehetett, hogy saját elbeszélése szerint gyermekkorában dédanyjától kapott „egy köcsög régi pénzt”. Gyűjtési területe kizárólag a magyar veretekre, ill. bankjegyekre korlátozódott. Gyűjteményével rangot vívott ki magának az éremgyűjtők között. A Magyar Éremgyűjtők Egyesületébe 1974-ben lépett be. 1976-tól az Az Érem című újság szerkesztőbizottsági tagja, 1990-től pedig felelős szerkesztője volt. Választmányi, majd 1998-tól tiszteletbeli tagja volt a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének. Ugyanezen évben vette át a Széchenyi jutalomérem I. fokozatát is az Egyesületben kifejtett munkássága elismeréseként. A 60-as évek elején kezdett el elmélyülten pénztörténettel foglalkozni, céltudatos munkával szakavatott gyűjtőből elismert numizmatikussá képezte magát. A Magyar Numizmatikai Társulatnak 1961. november 14-én lett tagja. 1970 és 1975 között főkönyvtáros volt. A Társulat főtitkári tisztségét 1979-től 1994-ig töltötte be. A Társulat történetének egyik legkritikusabb időszakában vállalta el ezt a feladatot, mivel a Magyar Tudományos Akadémia éppen ezektől az évektől kezdve bocsátotta el szervezeti keretei közül a tudományos társaságokat, és a mindannyiunk előtt ismert gazdasági nehézségek is ez időtájt tették kétségessé ezen intézmények működésének lehetőségét. Mindezek ellenére éppen főtitkársága idején sikerült a Társulat első saját tulajdonú helyiségét megvásárolni és ezzel a Társulat fennmaradásának lehetőségét megalapozni. 1989-től a Numizmatikai Közlöny szerkesztőbizottsági tagja, 1994-től haláláig pedig a Társulat alelnöke volt.
