Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Csupor István: Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban
Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban 305 Petőfi személye természetesen mitikussá nőtt az üldöztetés éveiben, különösen az egyszerű emberek körében, így cseppet sem csodálkozhatunk, hogy éppen ő került ennek a fedőnek a tetejére. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy Petőfi szerepéhez képest meglepően kevés az őt idéző felirat vagy ábrázolás a népi kerámián, sokkal inkább Kossuth személye köré fonódik ez a hazafias mozgalom, amiben közrejátszhat az is, hogy Kossuth emigrációban él, és újra és újra felröppen a hír várható, közeli hazatéréséről, ugyanakkor Petőfi esetében közismert, hogy Segesvárnál hősi halált halt - még akkor is, ha a szabadságharc bukása után nehezen törődnek bele az emberek a költő halálába, s újra és újra felbukkannak ál-Petőfik, ezt a görcsös, lappangó hitet kihasználva. Ha ezt a fedőt nézzük, annyi mindenképpen elmondható róla, hogy alkotója negatív formát használt a készítéséhez, ami egyszersmind a sokszorosíthatóságát is lehetővé tette. Erre utal a fej két oldalán jelentkező, a préselés nyomait, a két fél negatívot jelző kis perem, amely feljebb a hajon is folytatódik. Ez a technika egyébként nem volt idegen a mezőtúriaktól, hiszen sok agyag- vagy gipsz negatív formát használtak, részben egyes domborműves minták sokszorosítására, másrészt például alakos edények részeinek könnyebb készítése végett. A bemutatott darab is ebbe a vonulatba sorolható, noha egyelőre nem ismerünk több hasonló Petőfi-ábrázolást. Azt aligha lehet vitatni, hogy itt valóban Petőfit akarta megjeleníteni a készítő, hiszen a hajviselet, az arc, a bajusz mellett a magasan záródó mente a kétsoros gombolással szintén a „hősi korszakot”, a szabadságharc idejét idézi meg. Csak sajnálhatjuk, hogy nincsen meg az edény alja is, mert valószínűnek látszik, hogy azon kellett legyen a mindent eláruló felirat. Ez az ábrázolás azonban így, töredékesen is olyan kuriózum, amely meglehetősen egyedülálló a magyar népi kerámia körében. A Thorma János Múzeum igen gazdag és színvonalas népi kerámia anyagának áttekintése már akkor is megérte az időt, ha tudom: a munkának csak az alapjait végeztük el, újra és újra kézbe kell még venni ezeket a tárgyakat, ha a fentieknél pontosabb adatokra vágyunk. Ha mást nem is lehetett elérni ezzel az áttekintéssel (és természetesen ennek írásos formába öntésével), csak azt, hogy körvonalazódni látszik Kiskunhalas ér környéke kapcsolatrendszere a fazekasság tárgyain keresztül, már akkor sem volt hiába az erőfeszítés. Mindazonáltal tisztában vagyok vele, hogy még sokat kell dolgozni ezzel a gyűjteménnyel és gyűjteményben, hogy elmondható legyen: az eddigi, főleg a tárgyak használatára vonatkozó adatállományt sikerült kiegészíteni a készítőhelyekre vonatkozó, nagyon fontos és mindenképpen szükséges információkkal, és ezzel egy olyan területét is felvázolni a népi kerámiára vonatkozó adatoknak, amely eddig javarészt hiányzott a leírásokból. Ezek a közvetett adatok ugyanakkor nagy mértékben gazdagítják a tárgyak által nyújtható információk minőségét, ennek alapján például - mint ahogy ebben a tanulmányban vállalkoztam is rá - fel lehet rajzolni Kiskunhalas hagyományos kapcsolatait a környező és egyes messzebb fekvő településekkel, csupán a fazekas áruk, a cserépedények stílusjegyei alapján. Úgy vélem, ezeknek az információknak a tanulságait is érdemes lesz fokozottabban figyelembe venni a jövőben. És végezetül - én ezzel a kis tanulmánnyal szeretném köszönteni az idén 125. éves Thorma János Múzeumot és
