Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Csupor István: Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban
292 Csupor István 25. Mezőtúri butella, 1888 26. Mezőtúri korsó, 1870-es évek A bemutatott butella egyébként 16,3 centiméter magas, és egykor Csonka Mihálytól vásárolták. A következő tárgy egy téglatest formájú, zöld butella, amely lehetne akár hódmezővásárhelyi is, ám a vállak letörése és a fenék szélén kialakított kis „bajusz” egyértelműen árulkodik, hogy mezőtúri butelláról van szó. Ez a darab 1888-ban készült, a bekarcolt szövege az egyik oldalon: „Kezes Sándoré éz a butalla, készítetete nem tsak mágának ha nem sok jó baráttyának tsak azért szeretem a mostani gazdám hogy sűrűn tsokolja az én pitzike szám vivát”, a másik oldalon pedig a jól ismert butellaverset ismétli meg: „Ki e butellának szorul / lopására kívánom hogy /jusson oly nagy uraságra / pestön budán táj iga / tolásra a koldusok / koszt fő kapitányságra / vivát / 1888". Ez még nem adna okot a tárgy kiemelésére, ám az évszámtól balra ott van egy koszorúval keretezett, apró, koronás magyar címer, és ez már egyértelműen különlegessé teszi ezt a butellát. (25. kép. Leltári száma: 55.12.1.) A mezőtúri edényeket egy vizeskorsóval zárjuk, amelyben az 1900-as évek elejéig ivóvizet tartottak. Magassága 27 centiméter, és még 1950. decemberében gyűjtötték, Kiskunhalason. A klasszikus túri korsóforma ezúttal minden részletében jól megfigyelhető, hiszen a vállas has, a széles nyak, az összenyomott száj, benne a szűrővel éppúgy jellemzője, mint a magasra ívelő, gangos fül, rajta a korongolt kis cseccsel. A korsó csupán abban tér el a megszokottól, hogy a díszítménye több újítást tartalmaz, s nem követi teljesen a hagyományokat. (26. kép. Leltári száma: 60.43.1.) A korsó az 1870-es évekből származik. Ebben az időben kibontakozóban van Magyarországon az a mozgalom, amely a sajátosan magyar, „nemzeti stíl” megteremtésén fáradozik, és amelyben úttörő szerepe van a pécsi ZSOLNAY Vilmosnak és az elméleti síkon HUSZKA Józsefnek. Ehhez a gondolathoz csatlakozott később a mezőtúri fazekas BADAR Balázs is, aki a hagyományos technológiát alkalmazva, de a formákat és a motívumokat megújítva teremti meg a maga művészetét. BADÁR magát már „müfazekasnak”, azaz mai kifejezéssel élve fazekas iparművésznek nevezi, ám nem
