Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Múzeum - Wicker Erika: A „Halasi múzeum” története 1874–1949
A „Halasi múzeum”- története. 1874 -1949 15 3. kép. A gimnázium 1892-ben átadott épülete korabeli képeslapon. TJM 5870 került a régiségtárba Babó Sándor révén egy orgona is, „mely a helybeli templomban levő nagy orgonának kis alakban előállított utánzata.”39 Az érem- és régiségtár gondozását a századfordulón Thury József vette át. Ekkor és a következő években a régiségtár 500 korona államsegélyt kapott. Ennek felét két nagyobb szekrény készíttetésére használták fel, melyekben részben a gyűjteményt, részben az egyre szaporodó régészeti és numizmatikai szakkönyveket helyezték el.40 A század eleje óta a gimnáziumi Értesítők igen szűkszavúak a régiségtár gyarapodását, működését, állapotát illetően, s ez a helyzet gyakorlatilag nem változik a következő évtizedekben. Csak a gyarapodási adatokat, az ajándékozók nevét közük évről évre. így pl. 1912/13-ban került a régiségtárba a kurucszobor-bizottság letétjeként Damkó József Búsuló kurucának pályanyertes eredeti gipszmodellje, mely jelenleg a Thorma János Múzeum állandó kiállításán látható.41 Az első világháborúban a gimnázium tanárai is részt vettek, s a lehetőségekhez képest még a különböző harcterekről küldött tárgyakkal - pénzekkel, katonai felszerelési tárgyakkal, fegyverekkel - is gyarapítani igyekeztek a régiségtárat.42 A század húszas éveinek Értesítői ismét csak igen gyér adatokat tartalmaznak a régiségtárról. Nem készülnek éves összesítők, s a gyűjtemény nagysága olykor az egyik évről a másikig nem változott. 1930-ban az anyag „ rendezetlen, s ezért nem is nyilvános. Megfelelő szakember vezetése mellett való rendezése kívánatos és közérdekű volna.”43 A helyzet a következő években sem változott meg, annak ellenére, hogy „a gyűjtemény anyagának szakszerű rendezése és hozzáférhető módon való elhelyezése megfelelő támogatás mellett méltó kezdete lehetne egy halasi múzeum fejlesztésének.”44 39 Uo. 1897/98. 7, 57-58. 40 Uo. 1901/02. 39. 41 FőgimnÉrt 1912/13. 50. - TJM lt.szám: 55.189.11. 42 Uo. 1914/15. 36,- 1915/16. 81. - 1916/17. 20,- 1917/18. 20. 43 SzReálgimnÉrt. 1929/30. 36. 44 Uo. 1930/31. 33.