Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei - Thorma János Múzeum könyvei 2. (Kiskunhalas, 1998)

Petőfi márciusa

nálható perspektívát szerkeszteni. Naturalisztikus víziója miatt, mint Réti megjegyzi, ragaszkodnia kellett a valósághoz, ugyanakkor a művészi kompozíció más rendet kívánt. Csak azért kaparta le akár hónapok munkáját, mert a házak vonala előnytelenül metszette a főcsoportot vagy zavarta a vizuális érvényesülést. Például azon akadt meg, hogy Petőfi feje mögé ne egy balkon vagy egy ablak kerüljön háttérnek. Erre a „vonalkodásra”, ismételt újraszerkesztésre utalt Ferenczy. Szinyei Merse Pál 1918-ban diplomatikusan fogalmaz, ugyanakkor jó tanácsot ad - be kell fejezni! - „Kedves Jancsim! - szólítja meg a régi barátsággal Thormát. - Leányom nagy lelkesedéssel oly sok szépet beszél képedről, hogy magam is meg vagyok győződve, hogy képed nagyszerű! (...) Most már csak arra kérlek: ne fesd át még egyszer a gyönyörűen sikerült figurális részt - ez kár volna - a hátteret, architektúrát hozzá stimmeled úgy, ahogy a figurális rész megkívánja és Schluss!!” 34

A háborús időkben a nagy vásznat Thorma átköltöztette a festőtelepi iskolaműterembe. Ott dolgozott rajta úgy, hogy a szomszédos oldalműtermekben a növendékei hallhatták mozgolódását. Ezt a pillanatot örökítette ránk Bernát Aurél érzékeny megfigyelése. „Reggel tíz felé fütyülve kezdett. A lépcső, amelyet a nagy kép magasabb részeinek festésénél használt, ilyenkor erősen recsegett. Majd pár óra szünet állt be, mély csend. Késő délután aztán a festőkés összetéveszthetetlen fájdalmas kaparásának hangja hatolt át hozzánk.” 35 Mégis az új környezet, más világítást, lendületet adott munkájának. Réti, aki hosszú idő után 1918 nyarán ismét látta a festményt, azt írja, hogy egész bal oldali fele a Petőfi- csoportig „a ma ismert formájában, úgyszólván készen állt.” 36 A további rész hozzáfejlesztését azután sok évre megszakította, hogy a képet a háború végén Debrecenbe menekítették.

Az Aradi vértanúkkal került vissza a kép Nagybányára 1929-ben - mint erről még szó lesz-, s ott dolgozott rajta, a hiányzó vagy vázlatos részeken. 1936 nyarán, már súlyos betegen látni kívánta a Pestre szállított és bemutatásra előkészített festményt. „Sokáig szemlélte szótlan révedezéssel - emlékezik rá Réti István. »Azt hiszem, ki lehet állítani így. Dolgozni rajta többet már úgysem tudok« - csak ennyit mondott csendesen.” 3‘

Tárgyában, de hányattatott mostohaságában is a magyar történelem egy része az impozáns festmény. Ahogyan most fölújítva, színeiben fölragyogtatva áll a kiskunhalasi múzeumban, Petőfi márciusát, a forra35