Szakál Aurél (szerk.): Halasi művészek - Thorma János Múzeum Könyvei 1. (Kiskunhalas, 1996)
Szűcs Károly: Bevezető
kialakításakor. így valószínűleg ez a legszélesebb körben elfogadható, a legemészthetőbb műveket létrehozó felfogás. A naiv művész nem az ábrázolási tradíciókhoz csatlakozik. Kifejező eszközeit mindig a kézügyesség, vagy az „őstehetség” szintjén maga teremti meg, de nem is a művészethez intellektuálisan közelítő, modern alkotó. Célja nem a műtörténethez, vagy az alkotások filozófiai, esztétikai aktualitásaihoz kötődés, hanem a kollektív filozófiai énnel, kollektív értékideállal azonosuló lélek- és moráltartalmak kifejezése. Ezt teheti a szakrális, paraszti, illetve bármely teljességet birtokolni vágyó, akár fiktív világkép nevében. Ide tartozónak véljük Dunay Terézia, Gyenizse József és Répa István művészetét. A szemléleti autonómiára, individuális álláspontra törekvés és a közvetlen tapasztalati látványtól elhatárolódás jellemzi a modem képzőművészeti irányzatokat. A századfordulótól folyamatosan születő izmusok, tendenciák feladata, hogy a forma- és absztrakciós jegyeikbe integrálják a világ állandóan változó, egyre elvontabb jelenségeit, azok tartalmait. A modern művészet stílusjegyei pár évtizede jelentek meg a halasi művészeti palettán. A szürrealizmus alkotómódszere és formaelemei ismerhetők fel Bodor Miklós, valamint a három Szalai fivér, István, József és László művészetében. Rácz-Fodor Katalin és Vígh Ernő expresszionista eszközökkel ragadja meg a lélek rejtett tartalmait, míg Lázár Kálmán pop-artos szobrait és képobjektívjeit a helyi ipar, és a konzumális szolgáltatások hulladékaiból állítja össze. Baráth József, Berki Viola és Diószegi Balázs művei a modern képzőművészet egy-egy iskolájától független, egyéni felfogását képviselik. Képviláguk létrejöttét alkotói tehetségük és az eredeti látással bíró karakterisztikus személyiség határozta meg, amelyek előnyeit önálló, művészi formavilággá tudták alakítani. Még két halasi művészt kell említenünk: Ferincz János és Ternyák Jenő fotográfusokat. Mindketten a fényképezés klasszikus, eseményeket dokumentáló, valóságmegörökítő felfogását vallják, nagyon hasznos és tevékeny munkát végezve a város kulturális életében. BARÁTH JÓZSEF egyszerre művész és rajztanár. Az a típus, aki az oktatás során maga is folyton megújul, aki a műalkotások megformálását az iskolai munkája során, de a saját művei létrehozásakor is elsősorban vizuális nyelvként, a látvány dialektusok sokaságaként gyakorolja. A képcsinálás vizuális elemeinek kötetlen, j átékos új ragondolása alapj án építi fel kompozícióit. Ebből ered alkotói kreativitása és ezért jellemzi képeit a technikai és tematikai sokféleség. Fest életképeket, táj- és városképeket, csendéleteket, készít ragasztott, fújt, rajzolt kollázsokat, montázsokat stb. Képein a síkba helyezett formák, foltszerű motívumok, imaginativ színek és színpárok a forma- és színharmónia egységes struktúrája által meghatározottak. A festményeket és grafikákat az erőteljes kompozíció és az egyszerű dekorativitás uralják. Rend és játékos vidámság, egy folyton újjászülető szellem változatlan, belső törvénye ismerhető fel Baráth József összes alkotásában. BERKI VIOLA gyermekkorát szülővárosában, Halason töltötte, ahol a pásztorok és a parasztok idillinek tűnő, természetközeli élete meghatározó élményévé lett. E távoli világ emlékeinek mai megfelelőjét a műveiben teremti újjá, amelyekben a maradandóság ideális helyeit (mitologikus hangulatú erdők, mezők és városok), és alakjait (istenek, félistenek és 6
