Bánkiné Molnár Erzsébet: Polgárok Kiskunfélegyházán 1890–1913. Bürger in Kiskunfélegyháza 1890–1913. (Studia Folkloristica et Ethnographica 38. Debrecen, 1996)

Megosztási vázrajz az új patika építési telkéhez 30 Hoffer Adolf legidősebb gyermeke, Imre 1854-ben már az új ott­honban született. Két év múlva megszületett Gyula. 1859-ben József. s végül 1866-ban az egyetlen leány, Terézia. Ekkor mindkét szülő 42 éves, a legidősebb fiú, Imre már 12. Megállapodott, anyagilag rendezett a család helyzete. A város közepén saját, új házukban laktak, s 1858-ban megvették az első darab földet a közeihegyben 31 , a Molnár Sándor közbirtokostól 1.000 pft-ért vásárolt 2 lánc szőlőt. amelyhez kunyhó és kút is tartozott. Alig történt meg az egyezség. egy hónap múlva eladó lett a közvetlen szomszéd, özv. Hamzó Andrásné 1 lánc szőlője. Itt már biztosan érvényesült a szomszédsági elővételi jog is, mert Hoffer Adolf szokatlanul olcsón: 120 pft-ért vásárolta meg. 32 A közeiszőlői 3 lánc földtulajdon megszerzéséig a család betele­pülésétől számítva 30 évnek kellett eltelnie. Az újabb földterületek megvásárlása már sokkal könnyebben valósult meg. Az 1860-as évtized a földszerzés időszaka. Gondoskodni kell nem­csak a megélhetésről, amit a patika lényegében biztosított, a felnö­vekvő fiúk tisztes elindításáról, a majdani örökségükről is. A szőlő a helyi értékítélet szerint még mindig a szegények földje, a hajdani irredemptusok, a zsellérek sok-sok munkával termővé tett. 30 BKML. Kf. lt. L. 31. F. 1. Cs. 10. Sz. 1/1851. 31 Későbbi nevén Közeiszőlő, ma Móraváros. 32 BKML. Kf. lt. Polg. Törvsz. ir. L. 61. F. 7. Sz. 36-37/1859. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom