Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidéken. Vallomásos összeírás 1803-ból - Monumenta Muzeologica 1. (Kecskemét, 2007)

A tatárjárás után megépült lovagvár, melyről a vidék a nevét kapta, Butyásza település határában 407 méter magasban, a lapos folyótól körbevett hegyen emelkedett. A Rákóczi-szabadságharc leverése után a Rákóczinak behódolt várat Rabutin leromboltatta. Kővár-vidék lakossága vegyes etnikumú, roman es magyar volt. A megközelítően IKK) km

2 területű kerület népessége 40 000 körüli létszamot lett ki, kiváltságaikat a várhoz Fűződő hadi szolgalatukért kapták. 1615-ben az erdélyi országgyűlés fiskális uradalommá nyilvánította. A vidék legjelentősebb birtokosa a XVII. század utolsó harmadatol a Teleki família volt. Teleki Mihály 1662-ben nxerte el Kővár-vidék főkapitányságát. Kővár-vidék igazgatása a XVIII. században egyre inkább megyei jelleget öltött, a magyarországi vármegyerendszerbe való teljes beolvasztása azonban csak az 1876-os megyerendezés során történt meg. A magyar törtenelem kutatóinak érdeklődését az egykori Partiumba tartozott Kővár-vidék alig vonta magára. Az országleírások és a térképek településeinek egy részét hol Közép-Szolnok, hol Kraszna vármegyéhez csatolva ábrázolták. 1997-ben a Kiskun Múzeumban felfigyeltem három különleges bőrkötéses „könyvre", amelyekben Kővár-vidék nemesi közbirtokosait vették szamba. Az 1803-ban keletkezett, s több mint ket évszázada rejtőzködő összeírás földrajzilag a lapos és a Berszó folyók mentén fekvő 15 falura, Berkesz mezővárosra, valamint a Szamos déli-középső s/akaszán elterülő Hondára és flondapatakára terjedt. A forrás kuriózum, hiszen a tanuk az adoösszeirásokbol kihagyott 1118 kisnemes földbirtokairól vallanak. Jelen könyv megírásához adataimat a Kiskun Múzemban megtalált forrásból merítettem. Kötetem első feleben társadalom- es agrártörténeti szempontból elemzem a vallomásokat. A második rész forrásközlés, amely a teljes 3950 oldalból összeállított birtoklási adatokat, települési ö>s/egezeseket, es egy válogatott helynév anyagot tartalmaz. Úgy vélem, hogy tanulmányom és forrásközlesem módot ad Kővár-vidék magvar és román kisnemeseinek megismerésére, a vidékre vonatkozó következtetések árnyaltabb megfogalmazására. Remélem, könyvem további kutatást indukál, mind Magyarországon, mind Romániában. „Kő-Várnak vidékét Erdély fele tettek, l s azt ftegyek, halmok, erdők körül vettek; Kapuik, Berkesz, Kővárt ide helyeztettek, De ezt el-hányatták, s hírét eltemették." - Losontzi Hányoki István