Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)

több lövege ellensúlyozhatta. (A cs. kir. tüzérség lövegei átlagban nagyobb űrméretűek voltak, mint a magyar lövegek). Az ágyúzás elhallatszott Makiárig. Aulich éppen nem volt a hadosztálynál, s annak parancsnokságát ideiglenesen Gáspár töltötte be. Az ágyúzást hallva Pongrácz István őrnagy, a hadosztály táborkari tisztje javasolta Gáspárnak, hogy induljanak meg előre, de Gáspár előbb hagyta, hogy katonái elfogyasszák az ebédet s megabrakoltassák a lovakat. Mire a hadosztály végzett a táplálkozással, az ágyúszó megszűnt, s Gáspár ezután feleslegesnek ítélte az előnyomulást.

168 A cs. kir. támadás teljesen váratlanul érte Dembinskit, aki a hátrébb lévő csapatok így az Aulich-hadosztály - felzárkóztatására csak aznap este 7 órakor adta ki a parancsot. Ennek értelmében az Aulich-hadosztály két dandárának a Kált és Kompoltot védő, a II. hadtest Szekulits-hadosztályába tartozó Kisfaludy-dandárhoz kellett csatlakoznia. A két dandár február 26-án éjfélkor indult el, s foglalta el állását a csatarendben. (Egyébként az Aulich-hadosztály volt az egyetlen, amely a hátrébb álló csapatok közül a 27-i csatanapra megérkezett a csatatérre). Február 27-én Aulich vezényelte a magyar balszárnyat, s Gáspár is itt állt dandárával, de - haditörvényszéki vallomása szerint - harcba nem került. Aulich mindvégig védekező állásban maradt, talán azért, mert attól tartott, hogy egy merészebb támadással túlszárnyaltatásnak tenné ki magát. Aulich a Dembinski által február 27-én Kápolna visszavételére indított támadás előtt parancsot kapott Dembinskitől, hogy csapataival vonuljon északnak, s támogassa a támadást. Aulich meg is indult, azonban útközben arról értesült, hogy a cs. kir. csapatok időközben kiszorították Kairól a Kisfaludy-dandárt. Erre visszafordult Kál felé, azonban mire odaérhetett volna, Dembinski utasította, hogy ő is kezdje meg a visszavonulást.

169 A magyar hadsereg Kerecsendre, majd miután Dembinski reménytelennek ítélte a küzdelem folytatását, Makiáron át Mezőkövesdre vonult vissza. Gáspár dandára azt az utasítást kapta, hogy Makiárról Szikszó pusztára vonuljon, s ott állást foglaljon. Alighogy odaért, jött az újabb utasítás, hogy egészen Mezőkövesdig menjen. Útközben azt a jelentést kapta az utó vedtől, hogy az ellenség is előnyomul, azonban a dandárt útközben nem érte támadás. Délután 2 óra körül érte el Mezőkövesdet, ahol tábort ütött. A február 28-án Mezőkövesdnél összpontosuló magyar sereget a Schlik-hadtest Franz Deym vezérőrnagy lovasdandára követte nyomon. Deym 7 század vértese és 9 lövege rajtaütött az utóvédet alkotó Kmety-hadosztály lovasságán, tüzérsége pedig szorgalmasan lőtte a magyarokat. Erre Gáspár is parancsot kapott, valószínűleg Aulichtól, hogy nyomuljon előre a 9. huszárezreddel. Az ezredes életében most először vezethette rohamra az egész ezredet, azt az alakulatot, amelyben immáron 28 éve szolgált - s éppen a saját korábbi ezredparancsnokával szemben. Amint Gáspár ezrede a magyar állással egy magasságba ért, két huszárosztállyal oldalba fogta azt az ellenséges üteget, amely folyamatosan lőtte a magyar centrumot és a balszárnyat. Görgey Kornél őrnagy ajánlkozott a rohamra, s engedélyt kért Gáspártól az ágyúk megrohanására. Gáspár beleegyezett, s a huszárok azonnal az ágyúkra törtek. A lovassági viadalhoz csatlakozott a Kmety-hadosztályból a 13. (Hunyadi) huszárezred egy százada és a 10. (Vilmos) huszárezred négy százada is. A huszárok azonnal elfoglaltak két löveget, Pongrácz István II. 11-12. o. Borús József 269-273. o.; Rupprecht von Virtsolog 321-322. o.; Villecz János 29-30. o. 48