Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)

retü lakóház telkét két oldalról egy-egy belső telek kapubejárója határolta. Az első bejárón Zana Gergely, a hátsón K. Horváth János udvarát lehetett megközelíteni. Az utcasoron Gáspárék háza előtt nemes Dobos András, mögöttük Hegedűs Pál háza állott. 1817-1818-ban a házszámozást megváltoztatták, ekkor Gáspár mester háza a VI. tized 1822-es számot kapta.

3 Az idősb Gáspár András a szenicei előnevet viselte, ennek alapján valószínűsíthető, hogy egy, az iparos pályán megélhetést talált kisnemesi família sarja volt.

4 Az édesanya, Vasváry Csapó Zsuzsanna hat gyermeket (négy lányt és két fiút) szült férjének. Az apa igyekezett gondos nevelésben részesíteni gyermekeit, különösen fiait. Az ifjú Gáspár András iskoláit szülővárosában végezte, s már rhetor volt, amikor az apa féltve őt a kicsapongó diákélettől - kivette az iskolából, s anélkül, hogy fiának a legkisebb hajlandósága is lett volna erre, kitanultatta vele a csizmadiamesterséget. Amikor fia emiatt búslakodott, az apa így vigasztalta: „Ne búsulj édes fiam, lesz ezentúl is deák pajtásod, még pedig nem egy-kettő, lesz több is, akik becsületes csizmadiákká válnak."

5 Ám a fiatal András ennek ellenére sem békült meg a sorsával. Becsülettel kitöltötte az inaséveket, s amikor felszabadult, apja vándorbotot adott a kezébe, hogy tovább tanulja mesterségét. Az apa búcsúzóul lelkére kötötte: „Őrizd meg, kedves fiam, jó erkölcsödet, óvatos légy barátid megválasztásában, a rossz társaságot és a henyeséget kerüld. Légy hű munkaadódhoz, az Isten meg fog segíteni törekvéseidben."

6 Andrásnak csak ennyi kellett. 1821. február 24-én szülei tudta nélkül Pesten önkéntesként 14 évre, 12 forint foglaló átvétele után beállt a 9. (Frimont) huszárezredbe. Ám a lelkesedésből és dacból fakadó döntést hamar megbánta: rövidesen levelet írt szüleinek: keservesen panaszkodott sorsa miatt, s fogadkozott, hogy ha kiváltják, többé nem szomorítja meg őket. Az apa nem akarta megtagadni fia kérését, nagy nehezen összeszedte a 300 forintnyi váltságot (ennyiért akkortájt egy kisebb birtokot lehetett venni), s kiváltotta őt a katonaságtól. András pedig 1821. július 15-én hazatért a kecskeméti műhelybe, s apja mellett dolgozott. A szülők már megnyugodtak, hogy többé nem lesz vele baj, s ismét vándorútra küldték. Nem maradt el a figyelmeztetés ezúttal sem: „Ha még egyszer megfeledkezel magadról, s katonává lesz, elveszel magadnak, elveszel szülőid részére; többé ki nem váltalak, mert ezen meggondolatlan cselekedeteddel is súlyos csapást mértél ránk. Ezt soha el ne felejtsed."

7 Ám az ifjú Gáspár András nem bírt a vérével, s 1822. október 16-án ismét beállt katonának. A toborzók mindjárt kapitányságot ígértek neki: „Hiszen az Isten is katonának teremtett téged, szép öcsém, miért ne lennél te katona?" Ezúttal tovább bírta a katonaélet megpróbáltatásait, annál is inkább, mert - mint délceg ifjú - maga is a toborzókhoz került. Rövidesen azonban szünetelt a verbunk, s Andrást is tanulásra fogták. 3 Juhász István: Gáspár András emléke és szülőháza. Kecskeméti Lapok, 1995. márc. 14. 91. évf. 10. szám. 5. oldal. 4 A szeniczei Gáspár-család Hont megyéből származott, tagjai innen kerültek Pozsony megyébe, Galántára, és a Nyitra megyei Szenicre. A 19. század közepén a család tagjai Hont, Nógrád, Pozsony és Szatmár megyében éltek. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IV. k. Pest, 1858. 335-336 o.; Kempelen Béla: Magyar nemes családok. IV k. Bp., 1912. 269 o. 5 Vasváry Ferenc 311. o. 6 Vasváry Ferenc 311. o. 7 Vasváry Ferenc 312. o.; KA GBB 9. HR. 1841-1848. Heft 1. Seite 88. (Gáspár anyakönyvi lapja) 10