Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)
Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - A komáromi kapituláczió
Míg a küldöttség, mely e hírek valódiságának megtudása végett künn járt, azalatt Komáromban olyan esetek fordultak elő, melyek az oly hősi elszántsággal harczoló őrsereg dicsőségére, némelyek meggondolatlansága és gyáva kicsinyhitûsége következtében homályt vetett. A várat körülzároló osztrák hadsereg ugyanis, a magyar táborba csempészett csábító felszólításai által, többeket rábírt az őrseregben szolgáló oláh, német és tót újonczok közül, hogy hozzájok szökjenek, minek következtében többen tényleg át is szöktek, pl. tőlünk Allegro morva eredetű suszterlegény is, ki magával vitte azt a buta kecskeméti Kovács Sándor nevű gyereket is, kire tán lehetett alkalmazni ama közmondást, hogy „kék lovat, okos vargát nem lehet találni"; mások szökés közben előőrségünk által elfogatván, agyonlövettek, vagy 100-100 botütéssel büntettettek, sőt a különben oly derék Bocskay-huszárok egy része azon okból, hogy az ő szolgálati idejök már lejárt, tömegesen kezdett nyugtalankodni, és felmondta az engedelmességet. Юарка kijelentette nekik, hogy ha alá nem vetik magukat parancsainak, megtizedelteti őket és 24 órai időt engedett nekik a meggondolásra; a határidő eltelte után ismét maga elé parancsolta őket s miután előbbi határozatuk mellett, hogy ők tovább nem szolgálnak, megmaradtak, még egy órai gondolkozó időt engedett nekik, de már ez idő alatt egyúttal megtétette az előkészületeket is az ítélet végrehajtására, s miután az óra elteltével is makacsul ragaszkodtak előbbi elhatározásukhoz, hetet főbelövetett közűlök. Ez a szükségszülte szigorúság azután meg is termetté gyümölcsét, mert a Bocskay-huszárok maguk kérték Klapkát, hogy a legközelebbi ütközetnél őket állítsa a legveszélyesebb pontra, hogy ezt a szégyenfoltot német vérrel moshassák le a Bocskay-huszár névről, a tábor többi része pedig nyugodtan várta sorsa eldöntését. Végre a szerződés végleg megköttetvén, midőn a tisztek a várban levő lőszerek és élelmiszerek átadását befejezték, október hó negyedikén bementünk a vár falai alá, gúlába raktuk fegyverünket, másnap megkaptuk (Geleitschein 120 czímű) útlevelünket s rendbeállíttatván, Klapka, az osztrák tábornok kívánatára, felszólította a legénységet, hogy a ki át akar menni osztrák szolgálatba, lépjen elő, de miután az egész táborból egyetlen egy ember sem jelentkezett, megindultunk a reánk várakozó gőzhajóra, mely Pestig szállított bennünket, innen pedig harmadik napon, miután falragaszok hirdették, hogy honvédruhában tovább a főváros nyilvános helyein és útczáin megjelennünk nem szabad, szétoszlottunk, kiki a maga szülőföldére. Mi kecskemétiek ekkor még huszonketten voltunk, de ma már rajtam kívül ezek közül sem tudok életben többet ötnél s ezek: Ország Imre, Tormásy László, Vrábel István, Vendriczky József és Apró Virág István. A többinek áldás és béke poraira. Budapest, 1887. január 30. 120 Menlevél. 68