Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)
Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Bevonulás Komáromba, a július 2-iki és 11-iki csata
lenség egészen új csapatokat hozott ellenünk, még szerencsésebbek voltunk, mert már az erdő sarkán levő sánczból is kiszorítottuk az ellenséget, de mivel mi ágyút az erdőbe nem vihettünk, az ellenség pedig mindig újabb és újabb ütegeket hozott ellenünk s azonkívül a két rohanás közben töltényeinket is mind ellőttük, kénytelenek voltunk az erdőt elhagyni. Midőn az erdőből másodszor kijöttünk, már estende volt, azt kérdezi Rakovszky, „Fiúk! bementek-e még?" s midőn egyhangúlag azt feleltük, hogy szívesen bemennénk, de nincs egyetlen töltényünk se, ő maga nyargalt a lőszerkocsikhoz s lehányatott előttünk sorjába néhány töltényes ládát, mi telehánytuk táskáinkat a Rákóczi induló kedves és lelkesítő hangjai mellett [...]. Megjegyzendő, hogy a banda reggeltől estig mindig a Rákóczi indulót fújta az erdő alatti dombon, mintha csak lakodalomba mentünk volna, vidoran indultunk az ellenség által újból megszállt erdőnek, és harmadszor is kitisztítottuk. A hosszas és elkeseredett küzdelemnek azonban, mely reggeli 9 órától, esteli 9 óráig tartott s melyben összesen 140-150 ágyú hallatta bájos hangjait és szórta a vasgombóczokat, jóllehet az ellenséget minden ponton visszaszorítottuk, a vége csak az lett, hogy 1600 ember híjával tértünk vissza a sánczok közé, pedig e támadás czélja az lett volna, hogy az ellenség vonalát áttörjük, ez azonban nem sikerült. Ezen a napon is nagyon rám járt a rúd, mert az első roham alkalmával a sapkámat, daczára hogy az állam alá volt csatolva, egy ágyúgolyó lesöpörte a fejemről, egy puskagolyó meg épen akkor fúródott a puskám agyába, mikor czéloztam, mifölött az én golyóm annyira felháborodott, hogy a velem szemben álló német vadásznak rögtön a mellébe fúródott, a másik puskagolyó meg akkor csapott a lábamikrájára, midőn már gond nélkül ballagtunk visszafelé; de ez már olyan fáradt volt, hogy a nadrágomat sem bírta átlukajtani. Ez a három intermedzo azután teljesen kivert azon jó hiedelemből, hogy engem a golyó nem talál meg. Hogy mennyire bizonytalanok így csatában a lövések, arról itt az ácsi erdőben nyertem meggyőződést. A harmadszori támadás alkalmával a mint egy sűrűsből kiérünk, a liget túlsó oldalán mintegy 4-500 lépésnyire egy lombos gallyakból készített sánczra bukkanunk, melyből a mint a síkra lépünk, rögtön sortüzet kapunk, Kermpotics őrnagy úr, „Fegyvert súlyba s lehajulva, roham lépésben előre" vezényel, és mi kifejtett arczélben 5-6 sortüzet fogadva eljutunk a sáncz közelébe, a nélkül, hogy a menetnél egy emberünk elesett volna, pedig e közben még az oldalról eső földsánczból ágyúkkal is lőttek ránk, de ezek is csak őrnagyunk lova lábát lőtték el csügben, s ez a szegény pára állat utánunk sántikált tovább is, s midőn a gally sánczból a cserepárokat 114 kiűztük és a rendelet szerint visszamentünk, csak akkor szedette le róla őrnagy úr a szerszámot és lövette agyon, hogy tovább ne szenvedjen. Különben is bámulatos ezeknek a szegény csatalovaknak a türelme és kitartása a csatában, midőn pl. Perednél a muszkákkal találkoztunk, mint már említem 114 Cserepár: a déli határőrvidéken szolgált katona. 60
