Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Budavár képe a 49-iki bevétel napján

lábat számláltunk meg, mert a többi testrészek annyira szét voltak tépve s vérrel, agyvelővel, belekkel és más zsigerrészekkel úgy össze voltak gyúrva, hogy azok egy közös halmazt képeztek, miből azt lehetett következtetni, hogy e szerencsétlenek közé több bomba és gránát hatolt be és azok darabjai marczangolták őket annyira össze. Míg én teljes meggyőződést akartam magamnak szerezni, hogy voltaképen csakugyan nyolczan voltak-e, addig az én tisztes öregem, a hátam mögött, rosszul lett s ájultan rogyott össze, és annyira elgyengült, hogy segítséget híva is, alig tudtam magához téretni és haza vezetni, hol azután ünnepélyesen megfogadta, hogy sohasem vágyik többé csatatért látni. Magam aztán körüljártam még a rombolási területet, s kimentem társaim után a Gellérthegy alatti táborba, hol az esteli névsorolvasásnál vettük csak észre, hogy nini! a szegény Pista sincs Palkó sincs, de még sok egyéb N. N. sincs. Az ötödik századból magából 36 legény hiányzott, kik közül találtunk ugyan 6-7-et másnap a kórházban, de ezek közül, Domiánt kivéve, egy sem tért többé vissza századunkhoz. Hogy összesen hány ember esett áldozatul Budaváránál, azt hivatalosan sohasem tudták, az irodából kiszivárgott hír a holtak számát 1200-ra, a sebesültekét 673-ra becsülte, én azonban hajlandóbb vagyok hitelt adni azon, csak a tisztek között suttogva járó hírnek, hogy maga a holtak száma meghaladta a 2000-et, sőt ha úgy visszaemlékezem Budavár ostrománál kiállott szenvedéseinkre, és meggondolom, hogy mily mindenféle öldöklő eszközökkel küzdött ellenünk ötezer ember fallal védve, s milyen térségen kellett nekünk a vár faláig haladnunk, a nélkül, hogy egy fűszál fedett volna bennünket, azt csudálom, hogy csak annyian vesztek el, mert azonfelül, hogy 63 ágyúból, 6 mozsárból és legalább 4000 puskából szórták ránk a rendes golyókat, még kézi gránátokat is dobáltak közénk. - Ezek ökölnagyságú, robbanó szerrel megtöltött vasgolyók, melyekbe hosszabb gyújtó kanócz van dugva, a kanóczokat meggyújtották és kézzel dobálták közénk e gránátokat, midőn már a fal alatt voltunk, s ha egy ilyen gránát elfakadt, négy-öt embert megölt vagy megsebzett. Ilyen gránátot vékaszámra találtunk a várkertben és mindenik rondellában. A résen alól álló kerek őrtoronyból pedig négy latos diónagyságú vasgolyókkal lődöztek olyan vascsövekből, melyek még a török háborúból maradtak a fegyvertárban, ezeket megtöltve az ablak falára fektették és kanóczczal gyújtották el. Ezek a golyók nem öltek úgy, mint a puskagolyók, de borzasztó sebeket ejtettek; Beckné asszonyom udvarában, midőn a főrohamra rendezkedtünk, egyik társamnak bal arczárói majd az egész húst leszakította egy ilyen golyó, a rést ostromlókra pedig, a kétségbeesés utolsó pillanatában, egész gerendákat dobáltak, melyek egy-egy egész sort sújtottak le és öltek vagy bénítottak meg. És e nemes hősök, kik akkor, ifjúságuk hajnalán, nemzeti jogaikért, a szent szabadságért, függetlenségért és imádott hazájokért a halált megvetve Leonidásként küzdöttek, most ott nyugszanak csendben, név és rang nélkül, a Krisztina városi sírkertben a közös anya lágy ölében, hősi dicsőséggel kiküzdött diada47