Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)
Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Budavár képe a 49-iki bevétel napján
kaja agyával leütötte a tüzért, mielőtt elsüthette volna ágyúját, másik három társát aztán a fennmaradt kanóczokkal fojtották meg a felbőszült honvédek. Ezzel az útczai harcz is be lévén fejezve, a kiadott rendelet szerint a dísztérre gyűltünk össze, hol az olasz gránátosok, mintegy 150-en, már karba főzött kézzel állottak. Alig gyülekeztünk azonban össze s még rendezve se voltunk, midőn megláttuk, hogy nyolcz horvát hozza Hentzyt egy tábori ágyon és bármiként is iparkodtak tiszteink a megsebesült bajnokot békében beszállítani az őrtanyában, azt még sem akadályozhatták meg, hogy néhány gazdátlan csákót utána és egypárt rá ne dobjanak. Hentzy, a leggondosabb ápolás daczára 22-ére virradóra meghalt, bal mellén és karján kapott sebe következtében és 23-án délután eltemettetett a vízi városi temetőben katonai díszszel. 87 Budavár képe a 49-iki bevétel napján Budavár polgárai, kik az ostrom tartamára benn maradtak, félelmes napokat éltek, többnyire a pinczékben tartózkodtak és csak akkor bújtak elő rejtekeikből üde levegőt színni, ha éjjel az ágyúzás néhány óráig szünetelt, siettek is megszabadítóik iránti hálájoknak kifejezést adni, mert már a csata utolján előbújtak rejtekeikből s hálát rebegtek utánunk és minden ház bejárata alá egy-egy dézsa veres bort, poharat, szegett kenyeret és kést állítottak, hogy a tusában kimerült honvédek új erőt meríthessenek, de nem is lehet panaszuk, mert tudom, hogy a honvédség útján egy gombostű kárt sem vallottak s ezt nemcsak a tilalomnak köszönhették, mely bármily csekély polgári vagyon eltulajdonítóira főbelövetést hirdetett, hanem inkább a legénység páratlan becsületességének, kik egymást árgus szemekkel ellenőrizték, hogy szennyet ne hozzanak a honvéd névre, így történt, hogy egyik élelmes társunktól társai maguk elvették és az inspectios tisztnek átadták azt a szekrényen álló bronz órát is, melyet a várpalotában szerzett, pedig alkalom kínálkozott elég, mert a bástya felől több ház volt, tele bú87 1849 májusában alakulatával itt harcolt a kecskeméti Szalkay Gergely honvéd őrnagy is, aki 1849 áprilisától a 6. honvéd zászlóalj ideiglenes parancsnoka. Élményeit megírta és megjelentette 1887-ben, újabb kiadása: Székelyné Körösi Ilona szerk., 1998. Budavár bevételéről részletesebben lásd Katona Tamás 1989., Aggházy Kamill 2001/ II. Aggházy okmánytárában, a kórházakban fekvő betegek kimutatásaiban a 25. zászlóalj több katonájának neve olvasható: Jeney András, Mikó György, Brust Mihály, Haberl György, Endrédi Antal, Zahar András, Iván József, Paksi József, Miskei Mátyás, Pasternak Mihály, Vass István, Aji Sándor, Tántzos Adolf. 246-297. old. Krasznay az elhunyt bajtársak között említi Nagy Sándor, Kiss Józsi és Tóth Pál nevét. Uő Czuczor Gergely kiszabadításáról és az ostromról is. Krasznay Péter 1998. 98-99. 45