Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Kecskemét helyett Isaszeg

nünket, hogy reá következő napon, mindenik századunkból elhalt rövid kínlódás után görcsben két-három ember. A mieink között volt valami Györfi nevű kecs­keméti fiú, egészséges mint a makk, s alig hogy eljajdult, szalmára lekuporodott s már halva volt. 75 Czinkotánál Aulik vette át a mi zászlóaljunkat s már 11-én délután 4 óra tájon csatarendbe állított bennünket, de utólagosan legyen mondva, oly vigyázatlanul, hogy a németek minden mozdulatunkat látták, s mire mi a rákosi erdő előtt a harczvonalba jutottunk, tisztán elborított bennünket a kartácsgolyó s a hatfon­tos lovas ütegünket, melynek fedezetére rendelve voltunk, csak részben lehetett a tüzeléshez leszerelni, mert már a felkanyarodásnál volt olyan ágyú is, melyen csak egyetlen egy tüzér maradt, a többit lesöpörte a golyó s a melynek pedig a legénysége megmaradt, annak a lovaiból lőttek le egyet-kettőt s pár lövés után kénytelenek voltak felszereletlenül visszavontatni az ágyúkat. Két körülmény volt, mely ez alkalommal egész lényemet megrázkódtatá, ne­vezetesen: egyik legkedvesebb iskolatársammal Steibel Józsival alig egy órával előbb találkoztam először, mióta az iskolából kikerültünk s abban a pillanatban, midőn az ágyú felszerelésével küzdött harmadmagával, leütötte őt a golyó s a laféta 76 elé keresztül akadva vontatták őt a földön néhány száz lépésre, a követ­kező pillanatban meg a mellettem álló társam karját szakította ki a golyó tövé­ből s a szó szoros értelmében egész arczomat leöntötte forró vérével. 12-én már kiszorítottuk az ellenséget az erdőből, melybe csak azután tért vissza, midőn mi táborba szálltunk, 13-án Soroksár felől intézték a támadást s mi csak nézők vol­tunk, 14-én Windisgrätz 77 eltávozása után, Jellasics vette át a főparancsnokságot Pest felett s mi ismét támadtunk és minden nagyobb erőltetés nélkül kiszuronyszegeztük azokat a nagy atléta gránátosokat, kiket már talán 8-10 évig tanítottak szuronynyal vívni, míg mi életünkben egyetlen egy apelt sem csinál­tunk és már a síkon is űztük őket egész a város felé eső sánczokba, s csak midőn azok mögé vonultak, mentünk vissza a rákosi erdőbe, hova azután néhány száz csupa 30 és 24 fontos golyókkal lődöztek egész estig a nélkül, hogy ki bírtak vol­na bennünket szorítani. 75 A zászlóalj főorvosa Emerich Gottfried sebész volt, akit még január 10-én Perczel Mór neve­zett ki. A Hadügyminisztérium egészségügyi osztálya a tisztségében való megerősítés előtt fel­szólította bizonyítványai bemutatására, amelyeket azonban Pesten hagyott, korábbi tapaszta­latokból okulva, nehogy elveszítse, „...hivatkozni bátorkodók, hogy talán most ez osztálynál levő dr. Tormay és dr. Arányi törzsorvos urak oklevelemet többi bizonyítványokkal együtt ol­vasták, szintúgy: hogy én osztály főnök úr dr. Flór Ferenc ezredes úr által Rókus Kórházban csak akkor kineveztettem másod orvosnak, midőn oklevelem kezemnél volt". Erdőtelek, 1849. márc. 28. MOL H 75 HM Ált. Iratok. 14689/1849. (Mikrofilm). Kermpotich százados, ideiglenes zászlóaljparancsnok a hivatalhoz intézett levelében igazolta, hogy „nevezett főor­vossal a zászlóalj szorgalmatos működése és erélyessége miatt tökéletesen meg vagyon elé­gedve". Alsó-Debrő, 1849. március 31. Uo. 76 Lafetta: lövegtalp, a lövegnek a csövet hordozó, szállítást is szolgáló része. 77 Windisch-Grätz, Alfred császári tábornagy, 1848 októbertől 1849 áprilisáig a magyarországi császári csapatok főparancsnoka. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom