Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Kecskemét helyett Isaszeg

nünket, hogy reá következő napon, mindenik századunkból elhalt rövid kínlódás után görcsben két-három ember. A mieink között volt valami Györfi nevű kecskeméti fiú, egészséges mint a makk, s alig hogy eljajdult, szalmára lekuporodott s már halva volt.

75 Czinkotánál Aulik vette át a mi zászlóaljunkat s már 11-én délután 4 óra tájon csatarendbe állított bennünket, de utólagosan legyen mondva, oly vigyázatlanul, hogy a németek minden mozdulatunkat látták, s mire mi a rákosi erdő előtt a harczvonalba jutottunk, tisztán elborított bennünket a kartácsgolyó s a hatfontos lovas ütegünket, melynek fedezetére rendelve voltunk, csak részben lehetett a tüzeléshez leszerelni, mert már a felkanyarodásnál volt olyan ágyú is, melyen csak egyetlen egy tüzér maradt, a többit lesöpörte a golyó s a melynek pedig a legénysége megmaradt, annak a lovaiból lőttek le egyet-kettőt s pár lövés után kénytelenek voltak felszereletlenül visszavontatni az ágyúkat. Két körülmény volt, mely ez alkalommal egész lényemet megrázkódtatá, nevezetesen: egyik legkedvesebb iskolatársammal Steibel Józsival alig egy órával előbb találkoztam először, mióta az iskolából kikerültünk s abban a pillanatban, midőn az ágyú felszerelésével küzdött harmadmagával, leütötte őt a golyó s a laféta

76 elé keresztül akadva vontatták őt a földön néhány száz lépésre, a következő pillanatban meg a mellettem álló társam karját szakította ki a golyó tövéből s a szó szoros értelmében egész arczomat leöntötte forró vérével. 12-én már kiszorítottuk az ellenséget az erdőből, melybe csak azután tért vissza, midőn mi táborba szálltunk, 13-án Soroksár felől intézték a támadást s mi csak nézők voltunk, 14-én Windisgrätz

77 eltávozása után, Jellasics vette át a főparancsnokságot Pest felett s mi ismét támadtunk és minden nagyobb erőltetés nélkül kiszuronyszegeztük azokat a nagy atléta gránátosokat, kiket már talán 8-10 évig tanítottak szuronynyal vívni, míg mi életünkben egyetlen egy apelt sem csináltunk és már a síkon is űztük őket egész a város felé eső sánczokba, s csak midőn azok mögé vonultak, mentünk vissza a rákosi erdőbe, hova azután néhány száz csupa 30 és 24 fontos golyókkal lődöztek egész estig a nélkül, hogy ki bírtak volna bennünket szorítani. 75 A zászlóalj főorvosa Emerich Gottfried sebész volt, akit még január 10-én Perczel Mór nevezett ki. A Hadügyminisztérium egészségügyi osztálya a tisztségében való megerősítés előtt felszólította bizonyítványai bemutatására, amelyeket azonban Pesten hagyott, korábbi tapasztalatokból okulva, nehogy elveszítse, „...hivatkozni bátorkodók, hogy talán most ez osztálynál levő dr. Tormay és dr. Arányi törzsorvos urak oklevelemet többi bizonyítványokkal együtt olvasták, szintúgy: hogy én osztály főnök úr dr. Flór Ferenc ezredes úr által Rókus Kórházban csak akkor kineveztettem másod orvosnak, midőn oklevelem kezemnél volt". Erdőtelek, 1849. márc. 28. MOL H 75 HM Ált. Iratok. 14689/1849. (Mikrofilm). Kermpotich százados, ideiglenes zászlóaljparancsnok a hivatalhoz intézett levelében igazolta, hogy „nevezett főorvossal a zászlóalj szorgalmatos működése és erélyessége miatt tökéletesen meg vagyon elégedve". Alsó-Debrő, 1849. március 31. Uo. 76 Lafetta: lövegtalp, a lövegnek a csövet hordozó, szállítást is szolgáló része. 77 Windisch-Grätz, Alfred császári tábornagy, 1848 októbertől 1849 áprilisáig a magyarországi császári csapatok főparancsnoka. 39