Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - A szolnoki és ceglédi csatározások

miután néhány vaggon már jövet közben lyukat kapott, kiszállás nélkül azon módon visszatolattak s Ottinger csak a városon túl tudta a rendes visszavonulást helyreállítani, mert csapata a városon való keresztülfutásnál egészen összekuszálódott, s így a csata véget ért. Mi ez alkalommal oly szerencsések voltunk, hogy zászlóaljunkból egy embert sem vesztettünk, mert egy üteg ágyú fedezetére egy szántásra állíttattunk s min­den ágyúgolyó, melyet ellenünk lőttek, előttünk pár lépéssel beleczuppant a már teljesen fellágyult szántásba és megfeneklett, megelégedvén azzal, hogy tele­csapdosott bennünket sárral úgy, mint a kőmíves tele csapja a falat, midőn ripa­csos vakolatot készít; annál terhesebb volt azonban a gyaloglás, mert bakkancsaink annyira megnőttek a barátságos szolnoki sár rajok tapadása által, hogy csak szétterpesztett lábakkal járhattunk és végtelen nagy örömünkre szol­gált, midőn a csata után az országúton ismét Kis-Ujszállásra indulhattunk. Itt én nyolczad magammal most már harmadszor jutottam egy ugyanazon házhoz, melynek tulajdonosa egy igen becsületes, 70 éves pár volt s az öreg bácsit azért nem felejthetem el életemben soha, hogy a dohányt egy borotvához hasonló élességű, rövid fanyelű késsel, a markában aprította, olyan apróra, mint a balhavese, a nélkül, hogy tenyerét valaha megvágta volna, és e műtéteit sötét­ben, éjjel, épen oly ügyesen és biztosan végezte, mint világos nappal. A czeglédi csata után Perczel elhagyván bennünket, hadtestünk felett Dembinszki 58 vette át a fővezényletet s minket Hertelendy alatt Madarasra ren­delt, honnan azonban csakhamar útnak indultunk Tisza-Füreden át Mező­Kövesdre, hol több napig várva a csapatok öszpontosulását, előőrségi szolgála­tot teljesítettünk és apró marhával úgy megszedtük magunkat, hogy többen kénytelenek voltunk hazulról vitt öltönyünket nekik átengedni. Ezen minden tekintetben ósdi és rendetlen régi városban, hol három kerítet­len udvaron is át kell menni gyalog is, kocsin is némely gazdának, hogy saját há­zához juthasson, sajátságos ósdi szokással ismerkedtem meg, a mit másutt seholsem tapasztaltam. Megérkezésünk pillanatában ugyanis egy sereg nagyon felbokrétázott 12-13 éves gyermeket kísért a templomba, egy csoport szintén ünnepiesen öltözött és részben a boros palaczkok által még ünnepiesebb hangulatú férfi és nő. Kíván­csian kérdezem a helybeliektől, mi történik e gyermekpárokkal? s bámulatomra azt felelék, hogy mint férjet és feleséget fogják őket összeesketni. Csak nem ment el az eszök, mondám, hiszen ezek még alig lehetnek 12 évesek. Nem tesz az uram semmit, feleié a kérdezett, annál jobban összeszoknak. Most az esküvő után a menyasszonyt átveszi a napa s ott tartja magánál és oktatja a háztartás­58 Dembinszky, Henrik honvéd altábornagy. Perczel Mór lemond a köztük levő feszültség és vi­ta miatt. Dembinszky a Tisza mentén felvonulók közül egy hadosztályt elszakított, emiatt Szolnokot jan. 26-án ismét feladták. Február 5-től a magyar főerők, a feldunai hadsereg pa­rancsnoka. Márciusban a hadvezetésével elégedetlen tisztek leváltják a főparancsnokságról, áprilisban a felső-magyarországi hadsereg parancsnoka, július 1-től vezérkari főnök. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom