Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)

Székelyné Kőrösi Ilona: Muraközy János és Kecskemét város szabadcsapata

dezett Orvosi és Sebész műszerekről, - mely 32 darabból áll - s üdeiglenesen Kecs­kemét város orvosi hivatalától a' czibakházi Tábori fiók kórház használatára át vet­tem. Kelt Czibakon, 27/3. 849. Mesterházi alezredes. " 4 ' J A „Kecskemét lelkes polgárnői" által gyűjtött és készített 200 pár fehérnemű és szép mennyiségű tépés szintén március 27-én érkezett a cibakházi táborba. 50 A Cibakháza-Kecskemét -Nagykőrös-Cegléd térségen kívül a kecskeméti sza­badcsapat tagjai a Duna-Tisza köze egész területén megjelentek. így többek kö­zött Kiskőrösön is, ahol a várost hónapokon keresztül zaklatták és sarcolták a horvát martalócok (a kiskőrösiek szerint Jellacic hátrahagyott különítménye), míg végül februárban Daray Vilmos jegyzőt, Safáry Ágoston és Safáry József ügyvédeket deputációba küldték Kossuthhoz, Debrecenbe, hogy az állandó be­törések és fosztogatások ellen segítséget kérjenek. Kossuth Muraközy csapatát rendelte Kiskőrösre, s azok meg is tisztították a várost és környékét a garázdál­kodóktól. 51 Muraközy János életrajzírói megemlítik, hogy gerilláival „a szomorú véget ért Fülöp György lovas csapatával együtt két ágyúval a Duna mentén egész le Szeremléig működtek" 52 A Duna menti tartózkodást igazolja Muraközy János­nak Kecskemét polgármesteréhez 1849. ápr. 7-én, Solton írt levele: „Lektorik László a ' Kecskeméti században engedetlensége, lázítási törekvése, 's istentelen ká­romkodásai által - több ízbeni intés és fenyítés után is - rossz hangulatot akarván előidézni; - mivel példás büntetése nem annyira ő reá mint az egész csapatra hozna szégyent, - szigorú szemmel tartás végett haza küldöm, olyan egyénnek tartván őt a ' ki pénzért mindenre kész. Tisztelője Muraközy János. " 53 Soltról és vidékéről tud­juk, hogy lelkes önkéntesek szabadcsapatot alakítottak. Számukra Kossuth már­ciusban két ágyút juttatott. Vezetőjük, Fülöp György azonban egy április 8-i je­lentés szerint elhagyta a csapatot. 54 Önkéntesei minden bizonnyal együttműköd­tek a Muraközy-vezette kecskeméti gerillákkal, erre azonban nincsenek közvet­len forrásaink. Muraközy idézett levelével egyidőben Kecskemét város főbírója mellett Szabadszállás és Szalkszentmárton elöljárói is kaptak értesítést arról, hogy Farkas János, Libertin József és Kovács József, vétségeik miatt korábban bebörtönzött és tévedésből szabadon engedett kecskeméti szabadcsapatbeli ka­4 " BKMÖL IV 1604. VII. 42. Előzménye: uo. III. 154. sz. 50 Nyugta: BKMÖL IV 1604. VII. 42/a sz. 51 Kozma Gy. gyűjt. OSZK Kézirattára Fol. Hung. 2092. 415. old.; Zoltán János: Petőfi-könyv Kiskőrös vázlatos történetével. Kiskőrös, 1927. 58-59. old. 53 KNKN 1891. 99. old., ugyanezt regényes formában megjeleníti Vámos K. 1936. 156. old., és át­veszik a későbbi életrajzírók is. " Kecskeméti osztály parancsnokától, Solt, 1849. ápr. 7. BKMÖL IV 1604. III. 220. 54 Kossuth levele Batthyány Kázmérhoz, többek között a solti felkelőkhöz eljuttatandó ágyúkról, Cibakháza, 1849. mác. 17. KLÖM XIV 665. old.; Szeles Lajos kormánybiztos a solti járási ön­kéntes lovascsapat felbomlásáról. Iványosi- Szabó T. 1988. 414. old. - Fülöp Györgyöt 1849-ben a pesti hadbíróság ítélete alapján kivégezték. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom