Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)
Székelyné Kőrösi Ilona: Muraközy János és Kecskemét város szabadcsapata
szenlétben állni, hanem hasonló igényekkel léptek fel a közelben letáborozott ellenséges csapatok élelmezési biztosai is. Mindezek ellenére a város vezetői eleget tettek a felhívásnak és megkezdték a szabadcsapat szervezését. Az OHB december 16-i rendelete a császári-királyi csapatok által veszélyeztetett területeken gyalogos és lovas nemzetőrcsapatok alakítására szólított fel, olyan felszereléssel, „amilyen van", s azzal a céllal, hogy „véderőként", gerillataktikával, a reguláris hadsereg rendelkezésére álljon. December 18-án újabb felhívás jelent meg „a népfelkelés és a szabad mozgó (guerilla) csapatok iránt", amely tartalmazta az illetmények felsorolását, a katonai szolgálat idejét, és a tőlük elvárandó tevékenység jellemzését. A szabadcsapatok e szerint a kormány felszólítására szükség esetén a szomszédos törvényhatóságok, sőt a második szomszéd megye területére is kötelesek átmenni; kinevezési jog és irányítás szempontjából a polgári kormányzat alá tartoznak. A rendeletek a Közlöny 190. és 192. számaiban jelentek meg, amelyeket Kecskeméten 1848. december 27-én a reggeli órákban tartott népgyűlésen ismertettek. A népgyűlést a személyesen is megjelent Nyáry Miklós főszolgabíró felszólítására hívták össze előző este, 19 s ide kérették a nemzetőrség tisztjeit is. Nyáry Miklós december 27-én kinevezte a szervezéssel foglalkozó kecskeméti bizottmány tagjait, név szerint „Csányi János, Hajagos Illés, Fejes János, Ferenczy László, Horváth Pál, idősb Fórián György, Kiss Mihály és Szappanos István urakat, úgy szinte a helybeli nemzetőrség főbb tiszteit, jegyzőkül pedig Hornyik Jánost és Pacsu Leót." A bizottmány az első ülésen a felsoroltak mellé még kinevezte Horváth Dömét és Hartmann Pált. 20 Az OHB rendeletének közzétételére - a népgyűlésen túl - Nyáry Miklós a lelkészeket is felhívta Csányi János főbíróhoz küldött levele által: „...az egyházi szószékből rendeltetnek a' lelkészek által felszóllíttatni és e' felszóllítás újabbi rendelet szerént az illető lelkészek az 1849. évi január 8-áig a' nép előtt minden nap felolvastatni és megmagyaráztatni..." A végrehajtásról január 6-ig jelentést kért. 21 A szabadcsapatok alakítására kinevezett bizottmány december 31-i ülésén kijelölte a szükséges pénzügyi forrásokat, és az ösztönző hatás kedvéért az OHB '" Hangyás Imre megyei esküdt levele Hajagos Illés polgármester úrnak Kecskeméten, 1848. dec. 26. esti 3/4 7 órakor. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét (BKMÖL) IV. 1604. II. 226. sz. 20 Az önkénytes nemzetőrség és száguldó szabad csapatok alakítására kinevezett Bizottmány jegyzőkönyve 1848. dec. 31. BKMÖL IV. 1604. II. 233. sz. ; Joós Ferenc: Kecskeméti szabadcsapatok az 1848/49-es szabadságharcban. Népkutató Füzetek. Kecskemét, 1962. 1-2. sz. 7. old.; Iványosi -Szabó Tibor: Kecskemét 1848/49-ben. Kecskeméti Füzetek 1. Kecskemét, 1990. 127129. old. - A bizottmányba választott személyek Kecskemét elöljárói és tekintélyes személyiségei voltak. Életrajzok: KÉL 1992. 55., 87., 90-91., 107-107., 118-119., 229. old. 21 Nyáry Miklós főszolgabíró levele Csányi János főbíró úrnak, 1848. dec. 31. BKMÖL IV 1604. II. 232. sz. Ugyanebben a levélben figyelmeztet, hogy a megyeileg kivetett újoncozásból a még hiányzó létszámot pótolják, akár sorshúzás útján is. 184