Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)
Csikány Tamás: A 16. (Károlyi) huszárezred története
ra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küzdelem és mészárlás fejlődött ki; szabadulnunk semerre sem lehetett, mi volt más hátra, mint verekedni utolsó emberig, vagy megadni magunkat. Mi inkább akartunk meghalni." 4Í ' A szorult helyzetből, melybe Dessewffy is jutott, a lengyel dzsidások és egy huszárezred rohama mentette ki a Károlyi-osztályt. A veszteségek jelentősek voltak, szinte minden tiszt megsebesült, köztük Degré is. A tiszai hadsereg ezután levonult Szegedhez, hogy megkezdje - Dembiiíski altábornagy parancsnoksága alatt - nem sok dicsőséget hozó hadjáratát. Az osztrák főerő támadása elől kitértek Szegednél, majd vereség következett Szőregnél, majd visszavonulás a parancsban megjelölt Arad helyett Temesvár felé. Az osztályt ekkor már a felépült Máriássy őrnagy vezette. A Temesvár felé haladó hadsereg utóvédjét huszár kötelékek képezték, köztük a Károlyiak. Ezenközben Csatádnál érte az osztályt egy újabb nagy csapás, Pálinkás őrnagy augusztus 8-én hősi halált halt. Az utóvéd huszárszázadokat utolérte a Schimbsen lovasdandár, melyből heves ütközet alakult ki. Mindkét fél erősítéseket kapott, azonban az osztrákok jelentősebbet, így a honvéd csapatok 60-70 fő veszteséggel vonultak vissza. A huszárokra a következő napon még egy csapás várt. Az augusztus 9-i temesvári csatában döntő vereséget szenvedett a magyar sereg. A sereg jórészt felbomlott és aki nem esett fogságba, nem verték agyon román parasztok, az igyekezett minél gyorsabban hazajutni Kecskemétre és máshová. Az osztályokon kívül az ezred állományába tartozott még egy tartalék század, mely folyamatosan szervezte a toborzást, az újoncok felszerelését és kiképzését. Furcsa, de ez a kötelék működött legtovább, parancsnoka Szeiff Lajos százados még augusztus 10-én a lovasság főfelügyelőjének jelenti az aznapi létszámot. 47 A 16. (Károlyi) huszárezred története talán nem túl dicsőséges. Szerepeltek a szabadságharcban bátrabb, több hősi eseményt felvonultató ezredek, ahol gördülékenyebben ment a szervezés, amelyek az ütközetekben nem futottak meg annyiszor. Ebben az ezredben sem volt mindenki bátor és vakmerő, a Károlyihuszárok is szerették volna túlélni a háború viszontagságait. Nagyrészük azonban kitartott - még az is, aki csak egy ló miatt jelentkezett - és bajtársait, a hazáját nem hagyta el. Az ezred része volt annak a magyar honvédseregnek, amely nem várt sikereivel a magyar történelem egyik legszebb fejezetét írta. Degré Alajos: Visszaemlékezéseim Bp. 1983. 273-274. MOL H 147. 12. d. 150
