Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Jegyzetek

Korponai ezredes: Korponai János, a Hadügyminisztérium munkatársa, a tiszafüredi népfelkelő sereg parancsnoka, seregteste megsemmisült az aug. 2-i debreceni csatában. 211. Szalkay 1881-ben: Balmaz-Újvárosnál Ugyanitt Görgeyről: „valószínűleg összeegyezés útján történt, hogy azok támadjanak meg minket Debrecennél, hogy ennélfogva vagy megsemmisítendik hadtestünket, vagy legalább annyira meggyengítendik, hogy nem fog ellenszegülhetni fegyverlerakási gaz terveinek". KECSKEMÉT, 1881. dec. 18. Melléklet. 212. „... ez hihetőleg csak egy kémcsapat (recognoseriungs Patroll) volt... " SZALKAY, uo. 213. „... volt töltött káposzta és túróscsusza, akár szekereket lehetett volna belőlük megrakni és mi jóízűen kezdénk étkezni. Én tiszteimmel együtt benn a téglaégetők szobájában jó kedvvel falatoztunk, embereink pedig körül a ház előtt nagy karikákban, midőn egyszerre nagy robaj kerekedik, huszárok robogva s lármázva nyargalnak el a ház körül, űzetve dühös kozákok által, kik már körülfogták és kisérni akarták ágyúinkat is. Természetesen elhányva kanalainkat s ott hagyva mindent, rohantunk fegyverre és embereimnek szuronyszegezve tett gyors előrohanása megmenté ágyúinkat és huszárainkat az elhurczoltatástól. Hogy ételeink hová lettek a jószívű czívisnőkkel együtt, azt máig sem tudom, mert midőn visszaűzvén a kozákokat, visszatértem megnézendő elhagyott tanyánkat, már hűlt helyét találtam mindennek, se étkek, se nők, mintha a föld nyelte volna el őket előlünk. Csakhamar általánossá vált a véres csata, mindenfelől sűrű csapatokban nyomultak ellenünk, lovasság, gyalogság és ágyúk, amennyire csak a mellettünk fekvő dombról beláthatám. " SZALKAY, uo. 214. „... 3 tüzér tiszteink egytül egyig mind sebet kaptak vagy meg haltak. " SZALKAY, uo. 215. „... az oroszok rögtön előre nyomták ágyúikat és alig pár száz lépésre 12 ágyú tátongott előttünk, szórva iszonyú kartács- záport reánk. Л két szárny már előbb engedett túlszárnyalva a sokaság által..." SZALKAY, uo. 216. 1881-ben így írta le: ,JMidőn márkiértem a város alá, egy útczából 6 vagy 7darab kozákot láttam vágtatva egyenest felém nyargalni ki a városból, alig 20 lépésnyi távolban tőlem. - Mihelyest megpillantották vörös tollas kalapomat, egyszerre sarkantyúba kapták lovaikat, de gondoltam én, nem úgy verik a czigányt, még messze vagytok ti attól, hogy engem elérjetek. Jó fekete lovam volt, tüzes mint a sárkány, s már csaknem magán kívül és bódult volt a csata ingerétől, és alig mozdítám meg lábam a kengyelben, mint villám röpült velem tova. Mit látván a kozákok, utánam süték pisztolyaikat és elállottak üldözésemtől, mire visszapillantottam, ők már csak a távolból fenyegetőztek utánam, kilőtt pisztolyaikkal. És így, mire embereim az ellenkező oldalon a szőlők közül kiértek, már én akkor régen előttök állottam. " SZALKAY, uo. 217. ,JVémely tiszteim zúgolódni is kezdettek, hogy miért kell nekünk mindig utolsókul maradni a csatatéren? de én komolyan kimondva ebbeli panaszuk iránti rosszallásomat, a vezérünktől nyert szigorú parancsra utasítám őket, melynek világos értelme szerént nekem másként cselekednem nem lehetem s nem volt szabad, és habár mindnyájan ott vesztünk volna is, és a másvilágon emelnének panaszt ellenem, még ott, az örök bíró előtt is kimentem magamat azzal, hogy én csak kötelességemnek tettem eleget, hogy akinek eljárásom nem tetszik, ám menjen panaszra bárhova, és mondja meg, hogy én voltam az, ki legutolsó engedtem a tízszeres erőszaknak! Szégyeljék magokat és aki annyira fél a haláltól ám tegye le kardját és menjen, vegyen kezébe rokkát vagy guzsajt, és ne békétlenkedjék, s ne merjen többé előttem olyasmit szólani, ha nem akarja, hogy eltávolítsam zászlóaljamtól. " SZALKAY, uo. 218. 1881-ben: Várad-Püspöki alá. 91