Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)
Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - Önkéntes hátrálások
Midőn tehát ránk virratt, észre vévén a muszkák távozásunkat, a kozákok tüstént neki rohantak a városnak és kezdettek rabolni, először is néhány tiszti podgyász kocsikat megkapván azokat akarták elhajtani, de ez torkukra forrott, mert egy része hadseregünknek még benn volt a városban, egy pár zászlóalj pedig ágyukkal és huszárokkal a városon alul a Dunapart mellett maratt elrejtve fedezetül. Midőn tehát ezek észrevették a kozákok garázdálkodásait, a huszárok tüstént berohantak utánnok és hátulról támadván meg őket jól megkaszabolták; annyival is inkább, mivel a szegény kozákok, nem tudván hogy ezek az égből potyogtak e alá, vagy a pokolból bujkáltak fel ellenök? Szörnyen megrémülve széjjel futottak, és huszáraink majd mindegyike egy egy lóval és kozák csapkával tértek vissza. 201 Azomban az egész muszka hadsereg nyomukban volt ezen kozákoknak és utócsapatainkat keresztül a városon mindenütt ágyúzva követte; s midőn keresztül jöttek a városon a hegyek alatt ismét nagy csata fejlődött ki közöttünk. - Noha mi itt már csak védőleg működtünk, mivel fő erőnk folyvást haladott előre a hegyek között Rétság és Vadkert felé tehát csak néhány zászlóaljak maradtunk hátra küzdeni az utánunk tolakodó ellenséggel. 202 így szüntelen küzdve és csatázva éjjel és nappal, csak igen lassan haladhattunk előre, miután csaknem minden negyed órában meg kelletett állnunk hogy a szemtelenül utánnunk tolakodó ellenséget néhány ágyú és puskalövésekkel respectre 203 taníthassuk; ki bennünket Rétság, Vadkert, Balassa-Gyarmat, Szécsény, Szakáll és Tugaron által, egész Losonczig négy éjjel és négy nap nyomban követett mint árnyék; és soha megnyugodnunk nem engedett. Meg nem verve tehát, mégis mint vert had kelletett csaknem futnunk egy, talán nálunknál sokkal gyengébb erő előtt! s a mi még boszantóbb volt, a mi egyedül képes lett volna demoralisálni bármelly derék hadsereget, az az volt: hogy Görgei sebesen hajtotta a fősereget előre, hogy mi csak legnagyobb erő megfeszítéssel és kimondhatlan veszteségekkel követhettük őket. Sokszor, miután két nagy hadtestek előttünk mindent feléltek, és a sietség végett nem szerezhettünk semmi élelemét, tehát három négy nap sem volt embereinknek egy harapás kenyerük, és így kiéhezve, kifáradva eldüledeztek az utak mellett. Ha burgonyát láttunk valahol, megállottunk, és azt szedett kiki magának, ki éhei veszni nem akart, és az volt több napokig minden élelmünk. Továbbá elhajtottak minden kocsikat és szekereket előre, nem volt csak egy is, mellyre sebesülteinket, a betegeket és kifáradtakat felrakhattuk volna, s igy nem csupán sebesülteink és betegeink, hanem mind azok, kik az éhség, szomjúság, és tikkasztó hőség miatt kidüledeztek, megmenthetlenül az ellenség kezeibe estek martalékul. Csupán zászlóaljamból felül 200 emberem elvesztettem Vácztól fogva Tokajig, halottak, sebesültek és kibetegültekben. Midőn zúgolódtak, hogy miért kelletik nekünk futnunk, miért nem verjük vissza ezen szemtelen muszkákat? azzal biztatók őket, hogy csak legyenek békével, a katonának mindent kell tűrni, mindent szenvedni, és soha nem kell okát keresni, hogy miért cselekszenek így, vagy amúgy a vezérek? hanem bízni kell 58