Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
visszautasítja, ilyenformán szólt hozzá: »Nagyságos fejedelem, drága fiam! Nézz körül! Nézd ezt a magyar sereget, mily nemes, mily viruló! És ha saját veszted nem indít meg, könyörülj ezeken! Ha nemzetednek ezt a maradékát, hazád utolsó reményét elveszted (márpedig el fogod veszteni), Magyarországot és Erdélyt egyaránt a végpusztulásba fogod dönteni.« Eme őszinte, kemény szavakkal a követ elhallgatott és időt adott Rákóczinak a megfontolásra." 280 De Rákóczi az udvaroncok szavára hallgatott, folytatta útját és hanyatt-homlok rohant a szerencsétlenségbe. Kazy tévesen mondja itt Szelepcsényit érseknek. Maga Rákóczi - a svéd királyhoz ugyanazon év február 27-én kelt levelében - helyesen tartózkodik e címtől: 281 „Magyarország kancellárja" úgymond - „a nyitrai püspök, a császártól hozzám küldött hivatalos követ, tegnapelőtt ideérkezett." Tehát Szelepcsényi február 25-én érkezett Rákóczihoz, amikor Püsky János kalocsai érsek még életben volt, ugyanis március 8-án halt meg. XLVII. 1657-ben, Püsky halála után Szelepcsényit kalocsai érsekké nevezték ki, de a nyitrai egyházmegyét továbbra is ő kormányozta. Mivel az ország kancellári tisztét már 1645 óta viselte, alkalma volt arra, hogy a kalocsai érsekség ősi birtokai után kutasson. Ezeket szorgosan jegyzékbe foglalta és hogy rájuk vonatkozó jogát megvédje, I. Lipóttól szerzett egy utasítást, amely a várkapitányoknak szólt. így hangzik: 282 „Lipót... híveinknek, tekintetes, nagyságos, érdemes és nemes, végbeli, nyitrai, sellyei, kistapolcsányi, lévai, korponai, fúleki, kékkői, garamszentbenedeki és ónodi fő- és alkapitányoknak, vajdáknak és más katonatiszteknek, együttesen vagy megosztva működőknek, üdvözletünket és jóindulatunkat [küldjük]. Mivel mi, őszintén kedvelt hívünk, Krisztusban tisztelendő atya, Szelepcsényi György kalocsai érsek, a nyitrai püspökség kormányzója, belső tanácsosunk, magyar udvari kancellárunk összes és mindennemű, a kalocsai érseki egyházmegyét illető és ahhoz tartozó javait, úgymint városokat, falvakat és birtokokat, melyek sorrendben, az ősi kiváltságlevelek szerint a következők: 283 Alsóroglatica, 284 Akasztó, Ácsa, Aranyos, Baracska, 285 Brajan, 2S6 Bajsa, 280 Szelepcsényi küldetéséről ír Bethlen János is. L. Bethlen János: Erdély története 1629-1673. Ford. P. Vásárhelyi Judit. Bp. 1993. 28. II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratára l. Szilágyi Sándor: II. Rákóczi György 1621-1660. Bp. 1891. 172-208. 281 Katona: História eritica XXXII. 897. 282 Uo. XXXIII. 1873. §. 283 Az itt felsorolt helyneveket mai helyesírással közöltük. Ahol a település neve döntően megváltozott, ott lábjegyzetben megadtuk az új névalakot, kivéve azoknál, melyek az első kötetben a plébániák leírásában már szerepelnek és el vannak látva magyarázattal (l. I. kötet 52-74.). Azokat a településneveket, amelyeket nem sikerült azonosítani, vagy azonosításuk bizonytalan, dőlt betűvel, eredeti helyesírással szedtük. Az azonosításhoz felhasznált müvek: Csánki I-1I; Iványi: Bács-Bodrog vármegye; Györjfy: ÁMTFI-IL; Káldy-Nagy: Baranya megye; Kari Nehring: Comitatus Bachiensis et Bodrogiensis. München 1974.; Vass: Kalocsa; Timár György: A pécsi provizorátus faluösszeírásainak a török időkre vonatkozó feljegyzései. Baranyai Levéltári Füzetek 34. Pécs 1983.; Pesty: Pest-Pilis-Solt vármegye; Szakály: Pest-Pilis-Solt megye; A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Szerk. Blazovich László. Dél-Alföldi Évszázadok 9. Szeged 1996.; Csorba: Kalocsai és solti náhije; Hajdú-Moharos: Magyar településtár. 284 Ma Donja Roglatica Szerbiában. 70
